Ismét drágult az olaj

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Már 77 cent volt pénteken a korai délutáni órákban az amerikai könnyűolaj hordónkénti drágulása az elektromos piaci kereskedési rendszerben, míg az északi-tengeri Brent olaj előző napi záró áránál 74 centtel állt magasabban ekkor: az előbbi olajféleség ára ezzel 70,83, utóbbié 72,32 dollárig jutott.

© sxc.hu
A jelentések szerint most elsősorban az a félelem uralja a piacot, hogy az iráni nukleáris vita - noha a lezárásához szabott határidőig már csak néhány nap van hátra - nem fog kedvezően megoldódni, azaz Irán nem akar majd felhagyni atomprogramjának folytatásával.

Pénteken már kora reggel a nyersolaj ára újból emelkedésnek indult, visszaszerzett valamit abból a veszteségből, amit a közel egy hétig tartó árlemorzsolódással elszenvedett. A korábbi ármérséklődést részben az átlagot meghaladó amerikai nyersolajtartalékok, a közel-keleti feszültség enyhülése és az alaszkai olajmezőn történt kedvező fejlemény táplálta.

A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate határidős jegyzése a legközelebbi, szeptemberi határidőre péntek reggel hordónként (159 liter) 70,49 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS-jegyzésében. A Brent a szeptemberi határidőre ekkor az Intercontinental Exchange (ICE)- jegyzésében 37 centtel 71,95 dollárra drágult, részben ledolgozva csütörtöki áresését.