Erősödött a forint

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Monetáris Tanács hétfői ülésére gyakorlatilag már felkészültek a kereskedők, magas inflációs előrejelzést és legalább 50 bázispontos emelést árazott be a piac. Gyakorlatilag hatástalan maradt a pénzügyminiszter bejelentése, amellyel az euró bevezetésének további elhalasztására célzott. Veres János azt mondta, hogy legkésőbb 2013-ban dönt a kormány az uniós valuta bevezetéséről.

A dollárral 217,80/90 forinton kereskedtek, szemben a csütörtök délutáni 217,30/50 forinttal. Benjamin Bernanke FED elnök péntek késő  délutáni helyzetértékelése az éjszaka folyamán, illetve a jövő héten befolyásolhatja majd az árfolyammozgásokat aszerint, hogy a piac az amerikai kamatok emelését, vagy változatlanul hagyását olvass-e ki a  beszédből. 
   
A forintpiacon az overnight és a tomnext kamat mintegy 10 bázisponttal 6,60/75, illetve 6,50/65 százalékra csökkent. A csütörtöki magas szintekhez képest 2-4 bázisponttal csökkentek a hosszabb lejáratok kamatai is.
   
Az államkötvények másodpiacán alacsony volt a forgalom annak ellenére, hogy csütörtökön lejárt mintegy 320 milliárd forintnyi államkötvény. Valószínűleg igaznak bizonyulnak azok a félelmek, hogy a lejáró államkötvényeket ezúttal nem újították meg, hanem a felszabadult tőkét kivitték az országból. Az MNB és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) jövő heti adatai megerősíthetik, illetve
cáfolhatják ezeket a várakozásokat. A jövő héten a 2016/C államkötvényből 40 milliárd forintnyit, a 2011/B-ből pedig 45 milliárd forintnyit kínált fel értékesítésre az ÁKK.

Ezeken a lejáratokon 7,61, illetve 7,97 százalékos másodpiaci hozam alakult ki a pénteken. Az egy évnél hosszabb lejáratokon alig 1-3 bázisponttal csökkent a másodpiaci hozamszint, csak mérsékelten követte  az amerikai kincstárjegy csökkenő hozamszintjét. Az egy évnél rövidebb lejáratú állampapírok forgalma viszont nagyon megnőtt a kamatadó elkerülő lakossági kereslet nyomán - mondták el a piacon. Az augusztus 31-ig kibocsátott rövid lejáratú állampapírokra nem vonatkozik a szeptember elsejétől életbe lépő 20 százalékos kamatadó.