Befektetési tanácsok (szeptember második hetére)

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A héten jelentős árfolyammozgások jellemezték a tőzsdei cégek részvényeit, miközben a devizapiaci mozgások csak kevéssé borzolták a befektetők hangulatát.

Az EUR/USD keresztárfolyam maradt az 1,29-es szint alatt, de egyre kisebb mozgásokat láthatunk, ami azt jelenti, hogy egyre közelebb kerül az időpont, amikor kitör a szűkülő csatornából az árfolyam. Ennek iránya ma kétséges, de a dollár gyengülése nagyobb valószínűséggel bír. Eddig a technikai megközelítés.

Az Európai Központi Bank (ECB) 3 százalékon hagyta irányadó kamatát, de jelezte, hogy kész azonnal emelni, ha a folyamatok az árstabilitás ellen hatnak. Közben az amerikai jegybank szerepét betöltő FED már óvatosabb a kamatemelés kérdésében, így elképzelhető, hogy hosszú idő után szűkülni fog a kamatolló a két vezető gazdaság, gazdasági térség között. Ez stabilizálhatja a keresztárfolyamokat, így a dollár gyengülése tovább tolódhat.

A hazai piacot a hozamok emelkedése (különösen a rövid lejáratok esetében), illetve a hektikusan mozgó részvényárak, valamint a szűk sávban mozgó forint jellemezte. Az államháztartási hiány előre jelzettnél jobb adata jól hatott a forintra, egészen a 275-ös szintig képes volt erősödni az euróval szemben. Az állampapír piacon ennek ellenére továbbra is emelkednek a hozamok, még ha ez nem is jelentős napról napra, de tendenciát jelent.

Devizapiac. Az EUR/USD „fronton” továbbra sem változott semmi, az 1,28-as érték körül szórnak a jegyzések a nemzetközi piacokon. A dollár gyengülése ellen hat a várható ECB kamatemelés, míg az erősödés ellen hat az, hogy az Egyesült Államok gazdasága a vártnál erősebb lassulást mutat. Ezek az ellentétes hatások azt eredményezik, hogy a befektetők kivárnak, amíg lehet, a felépített pozíciójukat már nem nagyon, vagy csak alig változtatják.




A hazai piacra is kihatnak a nemzetközi események, így a forint euróhoz mért árfolyama sem változott jelentősen, miközben az IMF figyelmeztetni kívánja Románia és Bulgária társaságában hazánkat a túlzott államháztartási hiány miatt, és a legfrissebb államháztartási adatok jobbak lettek a kormány által előre jelzetteknél. Tehát makrogazdasági természetű hírek, események befolyással lehettek volna az árfolyamra, ám ezúttal mégis korlátozott volt a hatás, hiszen a befektetők többsége inkább a világ vezető devizáira koncentrál.



A dollárral szemben hasonlóan viselkedik a forint, hiszen az EUR/USD sem változott közben jelentősen. A továbbiakban a dollár és a forint gyengülésére számítunk, így euró alapú befektetéseket kellene javasolnunk, de ezúttal inkább kivárást javasolunk, hiszen az eurózóna kamatemelési periódusa még nem zárult le, így a kötvénypiacok a közeli jövőben is gyengélkedhetnek.

Rövid futamidejű állampapírokat vegyünk (Oldaltörés)


Kötvénypiac. A kötvénypiacokon az elmúlt időszakban nagy változások nem történtek, de itt is hatott az ECB nyilatkozata, miszerint készek azonnal és határozottan beavatkozni (kamatot emelni), ha a gazdasági adatok ezt indokolják.



Ilyen határozott állásfoglalást régen hallhattunk Európa monetáris vezetőitől, így a kamatemelés valószínűsége erősen megnőtt, ami a hozamok enyhe emelkedését vonja maga után.

A hazai piacon a hét a közeli lejáratok hozam emelkedését hozta, ami szintén annak köszönhető, hogy az ECB kamatemelése már a küszöbön van. A hazai kamatok ezzel összhangban szintén gyorsabban kell hogy emelkedjenek, ezért a rövid futamidejű papírok – amelyek hozamára erősen hat a jegybanki alapkamat – eladásra kerülnek. Ennek ellenére továbbra sem javasoljuk a hosszabb lejáratok vételét, hiszen itt is bekövetkezhet egy hozamemelkedés, ami már jelentősebb veszteséget okozhat. Továbbra is a rövid futamidejű állampapírok vételét javasoljuk, még akkor is, ha az új adózási szabályok miatt itt hamarabb kerülnek a befektetők adófizetői pozícióba.

Részvénypiac. A részvénypiacok hektikus mozgásokat produkáltak, nagyrészt a szintén változékony áralakulást mutató olajárnak köszönhetően.



A 23 000 pontos szint megállította a részvények drágulását, úgy hogy 22 000 pontig meg sem állt a BUX. Ennek oka, hogy a vállalati eredmények önmagukban általában jónak mondhatók, de a makrogazdaság általános állapota és ennek folyományaképpen a sérülékeny forint elriaszthatja a befektetőket. Ennek ellenére emelkedő csatornában van a piac, így a 22 000 pontos szint alatt a Richter, OTP és az Egis papírjaira már érdemes figyelni, de ma még inkább a kivárás javasolható.

Ajánlás (Oldaltörés)


Állampapír piac:

- állampapírok:3 hónap- vétel/tartás

- vállalati kötvények: eladás

Nemzetközi részvénypiac:

- EU részvények: eladás

- USA részvények: eladás

- Orosz részvények: tartás

Hazai részvénypiac:

- Hazai részvények: kivárás

- Befektetési alapok:

Ingatlanba fektető részvény alapok (EUR-ban denominált)