Erősödött a forint, csökkentek a hozamok

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kedden délelőtt erősödött a forint a bankközi devizapiacon, csökkentek a hozamok az állampapír piacon, a három hónapos diszkont-kincstárjegy aukciójára viszont a nem ritkán négyszeresnél is több jegyzéshez képest csak kétszeres jegyzés érkezett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közleménye szerint.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a 62,5 milliárd forintnyi jegyzésből csak 30 milliárd forintnyit fogadott el - ugyanannyit mint a meghirdetett mennyiség volt.
 
Az aukción 8,17 százalékos átlagos hozam alakult ki a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség (ISMA) ajánlása alapján számítva. Ez 8 bázisponttal alacsonyabb a hétfői másodpiaci referenciahozamnál, az egy héttel korábbi aukció átlaghozamát viszont 1 bázisponttal meghaladja. Az aukción a legalacsonyabb elfogadott hozam 8,12 százalék, a legmagasabb 8,22 százalék volt.
 
Az aukción mutatkozó alacsony érdeklődésre nem tudtak magyarázatot adni piaci szereplők, akik elmondták, hogy az állampapírok másodpiacán viszont átlagos forgalmú, kiegyensúlyozott kereskedés folyt. A reggeli vételi érdeklődés után délig megjelentek az eladók is, de délben még így is mintegy 5 bázisponttal voltak lejjebb a hozamszintek, mint reggel. 
 
A bankközi devizapiacon erősödött a forint, amit az Európai Unió pénzügyminisztereinek a magyar konvergenciaprogramot támogató luxemburgi döntése is fűtött.
 
Délben az eurót 270,60/75 forinton jegyezték, míg reggel 271,70/90 forinton állt a kurzus. Kereskedők elmondták, hogy délelőtt 269,95 forinton érte el mélypontját az euró, de nem maradt tartósan a 270 forintos szint alatt. Vélhetően ezen az árfolyamon származékos termékekre kötött opciós ügyletek is aktivizálódtak, s ez gátolta meg a forint további erősödését. Utoljára augusztus közepén volt 270 forintnál olcsóbb az euró.