Vádemelés: Budapesten kapták el a román bankkártyacsalókat

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Román bankkártyacsalókkal szemben indítványoz vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A gyanúsítottak Budapesten hét pénzintézet bankjegyautomatáiból több mint 18 millió forintot vettek fel – közölte az NNI.

A közlemény szerint a három gyanúsított előzetes letartóztatásban van, őket bűnszövetségben, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett bankkártya-csalással gyanúsítják. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak Olaszországban megszerzett bankkártya adatok felhasználásával, hamis bankkártyákat készítettek és ezek segítségével Európa több országában – többek között Magyarországon – bankjegykiadó automatákból, az eddigi információk szerint több mint 250 ezer euró készpénzt vettek fel.

A nyomozás adatai szerint Budapesten hét pénzintézet 44 terminálján, több mint ezer alkalommal vettek fel, illetve kíséreltek meg felvenni összesen több mint 41 millió forintot. A 41 millió forintból 18 milliót sikerült is felvenniük.

Az ügyben 180 hamis bankkártyát, kártyaíró és leolvasó készüléket, illetve az Olaszországban megszerzett kártyák adatait tartalmazó számítógépet foglaltak le a nyomozók. A hamis bankkártyák mindegyikét használták magyarországi pénzintézetek automatáinál. A számítógépen 27069 bankkártyaszámot tároltak, amelyek alkalmasak voltak további pénzfelvételekre.

A gyanúsítottakat még tavaly novemberben bűncselekmény elkövetése, illetve menekülés közben fogták el, ennek során lefoglaltak tőlük több mint húszmillió forintnyi készpénzt is. A nyomozást az NNI október 17-én befejezte, az ügyet vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségre.