Az elemzők lázas munkába fogtak az erősödés okait kutatva, ugyanis erre ők sem számítottak. Végül arra a megállapításra jutottak szinte kivétel nélkül, hogy az utóbbi hetek példátlan mértékű tőkebeáramlása okozta a forint erősödését. Ez a beáramló tőke nem portfolió-befektetésekhez kapcsolható, hiszen a hozamok, illetve a részvényárfolyamok nem változtak jelentősen – legalábbis pozitív irányban nem.
A nemzetközi piaci hangulatot a több napja csökkenő amerikai részvényindexek, és a – szintén tengerentúli – hozamemelkedés jellemezte, amit a lakáspiac kedvezőtlen tendenciái, illetve a gazdaság várható lassulása váltott ki. A hozamok emelkedése átmeneti tényező, de a részvényárak tekintetében sem kell pesszimista szemüvegen keresztül nézni a világot, mivel jelentős potenciál van mindkét piaci szegmens tekintetében.
Devizapiac. A vezető devizák tekintetében a dollár gyengülése szembetűnő volt a héten. Ennek oka a már említett gazdasági kilátások, illetve a lakáspiaci és a foglalkoztatási helyzet alakulása. Mindegyik – indikátoroknak tekintett – mutató a gazdaság várható lassulását jelzi, akár átmeneti recesszióval is. Ez a helyzet jellemzi ma az Egyesült Államok piacait, de az öreg kontinensen jobbak a kilátások még akkor is, ha egyes elemzők itt is az ingatlanpiaci helyzet feszültségeire hívják fel a figyelmet. Itt ugyanis – a jelentősen kisebb lakossági eladósodás miatt – a gazdaság egészére kevésbé hat ki egy esetleges gyenge ingatlanpiaci konjunktúra.
Ezen körülmények között nem meglepő, hogy gyengült a dollár, méghozzá – a rövid időszakot tekintve – jelentős mértékben. Az 1,25-ös szinthez közeli euró vételeken már ez alatt a rövid idő alatt is jelentős előny alakult ki, miközben az európai kötvények árfolyama stabil és várhatóan a hozamok csökkenése extraprofitot fog eredményezni már a közeli jövőben is. Ajánlásunk tehát továbbra is az, hogy az 1,25-1,30-as sáv erős dollárt jelentő (1,25) oldalán az euró vétele.
Az EUR/HUF „fronton” a forint erősödése volt meghatározó, amelyet a kiváltó okok (nem portfolió befektetésekbe történő tőkebeáramlás), illetve a helyzet ismeretében kissé túlzottnak tartunk.
Jól látható, hogy a fél éves csúcsok közeli keresztárfolyam az eddigi gyengülő trend megtörését jelenti, de a továbbiakban ennek ellenére sem számítunk erősödésre, sőt a gyengülő forint valószínűbbnek látszik ebben a pillanatban. Ajánlásunk tehát a 263-as EUR/HUF szintnél erősebb forint melletti euró vétel.
Kötvénypiac. A kötvénypiacon nem volt jelentős változás az egy héttel ezelőtti szintekhez képest. Az október 18-án tetőző hozamokhoz mérten így is 10-50 bázisponttal alacsonyabb szinteket láttunk. A beáramló tőke ezúttal nem találta meg a kötvényeket, így további hozamcsökkenésre nem számíthatunk, inkább a hozamok stagnálása, vagy emelkedése valószínű.
Ma ismét azt tudjuk ajánlani, hogy az egy évnél rövidebb futamidőket érdemes tartani, míg a hosszabb lejáratok esetében eladást ajánlunk. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nehéz helyzetbe kerülhet ugyanis, amikor esetleg a forint gyengül, emelkedik az árfolyam változékonysága, miközben a GDP növekedési üteme is csökken. Ekkor a kamatemelést a növekedési áldozat korlátozza, de sürgeti a gyengülő forint, amely viszont az inflációra lehet erős negatív hatással.
Részvénypiac. Látható, hogy nem tud kitörni a sávból a piac egésze, de az egyedi részvények is látványosan megragadtak jól körülírható szintjeik közelében.
A forgalom szignifikáns csökkenése is abba az irányba mutat, hogy kivárnak a befektetők még az olyan részvényekkel kapcsolatban is, amelyek jó növekedési potenciált jelentenek, hiszen a makrogazdasági feszültségek, illetve azok esetleges negatív hatásai jelentősen ronthatják az egyébként jó eredményeket felmutató társaságok részvényeinek teljesítményét.
Ajánlásunk itt is a kivárás, tehát ma a trendekkel együtt érdemes „sodródni”, mivel a professzionális befektetők kivárása jelen esetben tanácstalanságnak tűnik és nem annak tudható be, hogy valami eseményre, vagy körülmény teljesülésére várnának, amikor is komoly portfolió-átrendezéseket hajtanának végre.
Állampapír piac:
- állampapírok: 0-1: év tartás; 1-15 év: eladás
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: tartás
- USA részvények: eladás
- Orosz részvények: tartás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények: kivárás
Befektetési alapok:
Ingatlanba fektető részvény alapok (EUR-ban denominált)
Kötvény alapok (EUR-ban denominált)