Meghiúsult lakásépítés: elrepített milliók

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Már a mélygarázs gödrét is betemették annál a budapesti, Dobozi utcai lakásépítésnél, ahol tízmilliókat emeltek le a vevők előlegeit gyűjtő bankszámláról. A bankot megbírságolták, a felelősöket a rendőrség kutatja.

Örömmel értesítette 2005. május 18-án a CIB Bank Tóth Gábort arról, hogy pozitívan bírálta el a hitelkérelmét. A fiatalember azonban nem vehette fel a kölcsönt, mivel nem épült fel a ház, amelyben lakást foglalózott le. Közel negyvenen jártak pórul a reménybeli budapesti, Dobozi utcai építkezésnél, ahol viszonylag olcsó, kis alapterületű, kifejezetten fiataloknak szánt fészeklakások lettek volna.

A telket 2003 végén nézte ki Boxer Ahron izraeli befektető és az építészmérnöki diplomáját Magyarországon szerző, szintén izraeli Shah Iman. Meg is alapították a Dobozi Invest Kft.-t (DI), amely 2004 elején 108 millió forintért megvette a telket, és elkészíttette a 120 lakásos fecskeház terveit. Az induló tőkét (150 millió forint tagi kölcsönt) Boxer Ahron biztosította, az építkezés lebonyolítását pedig a helyi viszonyokat jól ismerő Shah Imanra és magyar feleségére, Shah Henriettre bízták. A beruházáshoz egy másik izraeli üzletember, a Shah Imannal egyéb projekteken is együtt dolgozó (a DI-ben közvetve tulajdonos) Zvi Sharafan is ígért pénzt. A beruházás nagyját a CIB Bank finanszírozta volna, amely 2 milliárd forint erejéig keretbiztosítéki jelzálogot kötött ki az ingatlanra. Hogy hitelképességét növelje, a mindössze 3 millió forintos törzstőkéjű DI a vevőktől előre beszedett körülbelül 80 millió forintot egy úgynevezett kötött rendelkezésű bankszámlára helyezte el a CIB-nél. Noha az ügyfelek szerint a velük kapcsolatot tartó Shah házaspár azt állította, ez a bankszámla a majdani lakók érdekeit védi, az adásvételi szerződésből kiderül, hogy az valójában a finanszírozó bank biztosítéka volt.

Biztosítéki számla ide vagy oda, a CIB Bank végül mégsem találta hitelképesnek a projektet, s egyetlen fillért sem adott hozzá. Hogy pontosan mi volt a baj, arról a hitelintézet a banktitokra hivatkozással nem beszél, ám a DI állítólag 16 millió forinttal kevesebb saját erőt produkált, mint amennyit a bank megkövetelt, amin még lehetett volna segíteni további négy-öt lakás értékesítésével. Az viszont orvosolhatatlannak bizonyult, hogy a befektetők összevesztek az első nagyobb összegű kivitelezői számlán. Ezt a gödröt kiásó és némi betonozási munkálatokat végző Plan 60 Mérnöki Iroda Kft. nyújtotta be, s a DI először elfogadta, majd túlszámlázásra hivatkozva mégsem fizette ki. Emiatt a Plan 60 nem folytatta a munkát, hanem a bírósághoz fordult, amely a kötbérekkel együtt 220 millió forintot ítélt meg neki. A sors fintora, hogy az ilyeténképpen igen drágán kiásott gödröt a VIII. kerületi önkormányzat tavaly betemettette.

Amikor Tóth Gábor és társai ráébredtek, hogy a 2006 márciusára beígért fecskeház nem épül fel, követelték a Shah házaspártól a szerződés felbontását és foglalóik-előlegeik visszafizetését. Az eleinte újabb és újabb határidőket ígérő cégvezető azonban elérhetetlenné vált, a DI élére pedig új - szintén utolérhetetlen - ügyvezetőt ültettek az izraeli Tomer Hadar személyében. A lakásra befizetők egy része ezek után végrehajtási eljárást indított a DI CIB Banknál vezetett - hitük szerint az ő pénzüket őrző - számlája ellen. Csakhogy a hét, bíróság által elrendelt végrehajtási végzéssel bíró vevőből mindössze egyet fizetett ki a bank, s úgy tudni, azt is "véletlenül". A CIB arra hivatkozik, hogy erről a számláról csak az építkezés műszaki szakértő által jóváhagyott költségeit lehetett kifizetni. Az ügyben nyomozó VII. kerületi rendőrkapitányság szerint azonban kifizették a DI taxi- és hirdetési számláit is - tájékoztatta a HVG-t Kása Zoltán őrnagy. Hogy ezek a kiadások az építkezéshez kapcsolódtak-e, vagy sem, arról a rendőrség által felkért igazságügyi könyvszakértő mond majd véleményt, s a nyomozók ennek függvényében döntenek arról, javasolnak-e bárki ellen vádemelést.

A foglaló duplája jár vissza (Oldaltörés)

Tény, mindössze 26 millió forint maradt a vevők pénzét összegyűjtő bankszámlán a DI tavaly júliusban indult felszámolásáig, ami miatt a rendőrség és a lakók a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálatát kérték. Utóbbi idén márciusban 2 millió forintos bírsággal sújtotta a CIB Bankot azzal a dodonai - konkrétumokat nem említő - indoklással, hogy projektfinanszírozási ügyekben hiányos a belső szabályzata és az ellenőrzési szisztémája. A HVG által megkérdezett bankszakemberek szerint egyébként az efféle számlák vezetésére nincs egységes szabály, ahány projektfinanszírozás, szinte annyiféle konstrukció létezik. A vevők pénzét azonban szinte minden esetben elkülönített számlán kezelik, s ahhoz csak a lakások használatbavétele után szoktak hozzányúlni. Addig a beruházó általában a saját tőkéjét, illetve a bankhitelt költi - mondják.

Az ismert ingatlanfejlesztő cégek - ügyfeleik kérésére - be szoktak szerezni olyan igazolást a banktól, amely szerint a vevő visszakapja az elkülönített számlára befizetett pénzét akkor, ha a vele kötött adásvételi szerződés valamilyen okból felbomlik. A bank azonban - legalábbis az elkülönített számla vonatkozásában - csak az építtetővel áll jogviszonyban, a vevővel nem. Ezért ha netán a projekt banki hitelezése esik kútba, a hitelintézet nem felelhet azért, miképpen dönt az építtető a vevői előlegeket gyűjtő számláról - hívta fel a figyelmet Pilhál Zsolt, a Raiffeisen Bank főosztályvezetője. A bankember azt tanácsolja a leendő lakásvásárlóknak, ha ismeretlen beruházóval szerződnek, még azelőtt kérjenek tőle hivatalos tájékoztatást az elkülönített bankszámla működéséről és az esetleges visszafizetési garanciákról, mielőtt egy fillért is befizetnének rá.

A foglaló duplája jár vissza a fecskeházasoknak, ha az építkezés a beruházó hibájából hiúsul meg. Ezért állnak sorban összesen 120 millió forintos követeléssel a DI felszámolásában. "A DI vagyona, a bankszámlán maradt pénz és a telek fedeznék is a követelésüket, ha nem volna rendőrségi zár alatt" - ismertette a patthelyzetet a HVG-nek Horváth Attila felszámoló. A DI felszámolásában az adóhivatal és a gödörtemető önkormányzat is sorban áll néhány millió forinttal, de a lakójelöltek megelőzik a hatóságokat. Nem jelentkezett be viszont a felszámolásba a belvárosi Zara Hotel kivitelezésére - meglepő módon - ismét Shah Imannal közösen vállalkozó Plan 60 Kft. Vezetője azt gondolja, cége mindenkit megelőz a felszámolás kezdete előtt született jogerős végzéssel. A csődtörvényt lobogtató felszámoló szerint viszont a DI vagyonából csak azokat lehet kifizetni, akik bejelentkeztek az eljárásba, és befizették követelésük 1 százalékát. Vitájukat a bíróság döntheti el, mindenesetre ha a Plan 60 Kft.-nek igaza volna, senki másnak nem jutna egy fillér sem.

GYENIS ÁGNES