A gazdasági helyzet és a háztartások

HVG

Nagyon fáj - röviden így summázható a pénzügyi stabilizáció hatása az ország lakosságára. Pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006 nyarán még azzal kecsegtette választóit, hogy a korábbi évek kormányzati bőkezűségét rapid módon lezáró politikai fordulat nem lesz nagyon fájdalmas. Nos, az lett, legalábbis ez olvasható ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. múlt héten bemutatott, Köz, teher, elosztás című tanulmánykötetéből.

A háztartások jövedelmi helyzetét idestova két évtizede méri egyre bővülő eszköztárral a Tárki, a legutóbbi adatfelvételre 2007 őszén került sor, vagyis nem éppen szerencsés csillagzat alatt: a gazdasági növekedés 1 százalékra csökkent, az infláció több mint fél évtizede nem tapasztalt méreteket öltött, a keresetek értéke 5 százalékkal visszaesett, és több tízezer munkahely került veszélybe.

HVG

Minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy olyan pesszimista közhangulatot regisztrált a Tárki, mint amilyet csak az 1995-ös stabilizációs intézkedések után két évvel mért, vagyis azt követően, hogy a lakossági jövedelmek értéke az egyötödével csökkent.

Bár a mostani költségvetési kiigazítás ebből a szempontból korántsem volt olyan drasztikus, mint az 1995-ben végrehajtott operáció, az életszínvonalukkal elégedettek aránya a 2005-ös 33 százalékról 21 százalékra, a jövedelmükkel elégedetteké 20 százalékról 14 százalékra csökkent.

Jövőbeli kilátásait is csupán a megkérdezettek bő egyötöde szemlélte elégedettséggel, szemben a két évvel korábbi egyharmaddal.

HVG

Az összképet némiképp árnyalja, hogy már 2003-ban is a megkérdezetteknek közel a fele úgy érzékelte, hogy romlik családja és az ország anyagi helyzete, holott a 2002-es választások után a kormányzati döntések - egyebek mellett a közszféra 50 százalékos béremelése, a nyugdíjak, a családi pótlékok növelése - úgyszólván minden jövedelemtulajdonosnak kedveztek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a keresetek reálértéke 2001 és 2003 között átlagosan csaknem az egyharmadával ugrott meg, a következő évben enyhén csökkent, majd 2005-ben ismét nőtt. A jövedelmi helyzet átlagos javulása akkor már nem is maradt teljességgel hatástalan: a 2005-ös felmérés a korábbinál némileg optimistább összképet mutatott, amennyiben az enyhe többség úgy nyilatkozott, hogy családja anyagi helyzete nem változott, illetve javult, és óvatos - ám relatív - optimizmus jellemezte a következő egy évre előretekintő válaszokat is. 2005 után azonban az elégedettek aránya - mint a jelentés megállapítja - "igen meredeken leszálló ágba került"; e tendenciából csupán az lóg ki, hogy a lakásukkal, illetve lakókörnyezettel elégedettek aránya az elmúlt két évben valamelyest nőtt.

HVG

Mély nyomot hagyott a közvélekedésben a jelek szerint az is, hogy 2000-től 2006-ig a kormányok - egy-egy tétova kitérőtől eltekintve - egyszólamúan büszkélkedtek az általuk nyújtott szociális "vívmányokkal". A lakosság fölöttébb jó tanulónak bizonyult. A megkérdezettek többsége az állami szerepvállalást preferálja az öngondoskodással és a piaci megméretéssel szemben. Főleg a munkához segítést és a felsőoktatást tekintik eminens állami feladatnak, a lakásszerzés és a mezőgazdaság támogatását már kevésbé. De még az adócsökkentés hívei is elbizonytalanodnak, mihelyst úgy vetődik fel a kérdés, hogy annak ellentételeként az állam fogja-e vissza oktatási, egészségügyi kiadásait. A nagyobb állami szerepvállalást szorgalmazók inkább a politikai jobboldalhoz vonzódnak, ám a liberális-konzervatív értékválasztás során az MSZP és az SZDSZ hívei is az utóbbi nézetrendszer felé közelednek (lásd ábránkat a 92. oldalon). Alapvetően újraelosztás-pártiak a nyugdíjasok, a gazdaságilag inaktívak és a munkanélküliek - vagyis a választókorú lakosság erős többsége -, míg az állami megoldásokhoz a legkevésbé a vállalkozók, a legképzettebbek és a magas jövedelműek ragaszkodnak. Ez pedig összességében korántsem ideális terep az államháztartási reform híveinek.

"Nem tudni, a szél fújja-e a vitorlát, vagy a vitorla fogta be a szelet" - fogalmazott a tanulmányt ismertető tájékoztatón Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója, arra utalva, hogy a bal- és jobboldali pártok által megfogalmazott üzenetek már évek óta az állampártiság erősödése irányába hatottak, egyúttal a pártok is ráálltak a közvélemény által sugalltakra; a Fidesz például már a felmérés időpontjában is a nagyobb fokú állami szerepvállalás mellett és a tandíj, vizitdíj ellen kampányolt. Márpedig a Fidesz 2003 és 2007 között megtartotta 30 százalékos támogatottságát, miközben az MSZP-é a felére apadt.

HVG

Kétes kormányzati siker, hogy 2005 és 2007 között egyértelműen csökkentek a jövedelemkülönbségek. A háztartások egy főre jutó átlagos jövedelme két év alatt 63117 forintról 75444 forintra nőtt ugyan, ám annak vásárlóereje - az időközben bekövetkezett 13 százalékos infláció miatt - mérséklődött. A legtöbbet azok a háztartások veszítették, amelyekben a háztartásfőnek van ugyan állása, ám egyedül gondoskodik a család eltartásáról. A 2002 és 2006 közötti szociálpolitikai intézkedések hatására erőteljes jövedelemátcsoportosítás történt a jövedelmüket alapvetően a munkaerőpiacról szerző rétegek rovására és az állami újraelosztástól jobban függő csoportok javára, ami bizonyára nem a legalkalmasabb eszköz a munkára ösztönzésre, holott a kormány erre törekedett. Lefelé nivellált a költségvetési kiigazítás is, ami az adó- és járulékterhek megnövelését alapvetően elszenvedő magasabb jövedelműek pozícióján rontott. Így valamelyest apadt a felső középrétegbe, illetve a jómódúak közé soroltak aránya - vagyis azoké, akiknek a középértéknél (a 2006 és 2007 szeptembere közti időszakban évi 744 ezer forintnál) 120-200 százalékkal, illetve még ennél is több jövedelmük volt. E csoportokba a megkérdezettek 25, illetve 7 százaléka tartozik. A lecsúszottakkal felduzzadt viszont a középréteg (36 százalék), az e kategóriába tartozó személyek a középérték 80-120 százalékával gazdálkodhatnak.

Jövedelmi szempontból változatlanul a lakosság 13 százaléka tekinthető szegénynek; e csoport tagjainak a jövedelme nem éri el az évi 663 ezer forintot. A legveszélyeztetettebbek az alapfokú végzettségűek, a szó minden értelmében (tehát nem csupán statisztikailag) munka nélküliek, a három vagy több gyermeket nevelő családok, valamint a roma népesség. Az úgynevezett szegénységi rés - tehát a szegények csoportjába soroltak átlagjövedelmének a távolsága a középértéktől - viszont csökkent. A szegénységnek azonban a háztartás jövedelmén kívül más összetevői is vannak. Például a lakásviszonyok: a megkérdezettek 15 százaléka rossz körülmények között él (arányuk 2005-ben még 19 százalék volt), és egynegyedük lakásfelszereltsége is hiányosnak tekinthető (legalábbis a mai sztenderdek szerint). A háztartások csaknem egyötöde azt éli meg, hogy a hó végére elfogy a pénz, és nagyjából ennyi az anyagi gondjaikat beismerők, illetve a nélkülözők együttes aránya is. Ezzel szemben mindössze 2 százalék vélekedett úgy, hogy anyagi gondok nélkül él, és 25 százalék képes a jövedelméből beosztással kijönni (2005-ben ez az arány 29, 2001-ben pedig 26 százalék volt).

Aligha tekinthető a kormányzat sikerágazatának a foglalkoztatáspolitika: tavaly a negyedik negyedévben a munkanélküliség 8 százalék fölé ugrott, holott a központi költségvetés mintegy 130 milliárd forintot fordított foglalkoztatási és képzési támogatásokra (beleértve a felnőttképzést és a megváltozott munkaképességű személyek támogatását). Bár a gazdaság gyorsításának az egyik kézenfekvő tartaléka a rendkívül alacsony arányú foglalkoztatás növelése volna, a Tárki-tükör arra figyelmeztet, hogy ezt a lakosság képzettsége és alacsony készségszerzési hajlandósága miatt nem lesz könnyű kihasználni. Az életen át tartó tanulás hangzatos jelszava ellenére a felnőtt lakosságnak csupán 5 százaléka képezi magát (az uniós átlag ennek több mint a duplája), és az elmúlt 15 évben éppen a legveszélyeztetettebbek - tehát a legfeljebb nyolc általánost végzettek - mutatták a legkisebb hajlandóságot arra, hogy iskolai rendszerű vagy más képzésbe bekapcsolódjanak. Jóval aktívabbak azok, akiknek van szakmájuk, a legaktívabbak pedig a legiskolázottabbak, ebben a körben a hobbitanulás luxusát is egyre többen engedhetik meg maguknak.

A munkavállaláshoz szükséges készségek tekintetében az idegennyelv-tudás változatlanul Magyarországon a legrosszabb a kelet-közép-európai régión belül, csupán Törökország szintjét üti meg. Előrelépés tapasztalható viszont az informatikai ismeretekben, ám ott is inkább a fiatalabbak körében. "Ötvenöt éves kor után megállni látszik az élet" - summázta a felmérés tapasztalatait Lannert Judit, a Tárki-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. vezérigazgatója, arra utalva, hogy az idősebbek alig-alig szánják rá magukat tanulásra-képzésre. Talán nem elég erős a veszélyérzetük: a KSH szerint az 50-60 éves korosztályt sújtja a legkevésbé a munkanélküliség. Más kérdés, hogy e korosztályból eddig viszonylag könnyen meg lehetett szerezni a korhatár előtti vagy rokkantnyugdíjas jogosultságot.

FARKAS ZOLTÁN