Forintos hírek óráról órára
Utolsó frissítés:
A szakértők a forint mélyrepülésének kezdetén azt mondták, hogy "ilyen még nem volt, senki sem tudja, hogy mi következik". A forint időről időre továbbra is történelmi negatív csúcsokat dönt.
Most érkezett
Forint: kettessel kezdődő euróárfolyam hetek után
Tovább erősödött a délelőtt a forint. Az euróárfolyam időtlen idők óta először ismét a 300-as szint alá süllyedt, igaz tartósan nem tudott ott maradni.
Percről percre
Talán az MNB is belépett: 300 alatt is járt az euró
Az euró árfolyama szerdán délelőtt 300 forint alá süllyedt, miután a nemzetközi befektetői hangulat pozitívba váltott, és vélhetően az MNB is megjelent a piacon.
WSJ: az MNB megállította a forint gyengülését
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentett terve, hogy szükség esetén devizapiaci beavatkozást hajt végre a forint védelmében, megállította a magyar fizetőeszköz gyengülését – állapította meg a keddi The Wall Street Journal.
Erősödött a forint, 304 alatt az euró
Nagyot erősödött a forint napközben, az euró árfolyama március eleje óta nem állt ilyen alacsonyan, de olcsóbb lett a frank és a dollár is.
Elemzők szerint 150-200 bázispontos kamatemelésre számít a piac
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vasárnapi szóbeli intervenciója után jelenleg 150-200 bázispontos kamatemelést áraz a piac – fejtették ki piaci elemzők, akik szerint a nyílt piaci beavatkozás csak átmeneti megoldást hozhat. A forint erősödött a jegybanki nyilatkozat után.
A FAZ az MNB forintstabilizáló erőfeszítéseiről
Bécsi keltezésű tudósításban számolt be kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ)a Magyar Nemzeti Bank által a forint stabilizálása érdekében tett erőfeszítésekről.
Kedden is erősödik a forint, 210 alatt a svájci frank
Kedden délelőtt is erősödött a forint a bankközi devizapiacon, az euró jegyzése 307-ig süllyedt. A dollár gyengült az euróval szemben, a svájci frank 210 forint alá került.
Jót tett a verbális intervenció a forintnak
A forint erősítésével jutalmazta a piac a jegybank támogatási szándékát hétfőn. A bankközi kereskedelemben az eurót 308,80 forinton jegyezték hétfőn délután négy órakor, szemben a péntek délutáni 313,00 forinttal, ami 1,30 százalékos forint erősödésnek felel meg. Az euró délelőtt az európai kereskedés kezdetén már 308 forint körül állt, majd az árfolyam járt 306 forintnál is a nap folyamán.
A piac teszteli a jegybankot
Átmenetinek bizonyult a hétfő reggeli forinterősödés, az euró árfolyama egy órakor már jóval 310 forint fölött járt.
Erősödött a forint
A forint egy százalékot meghaladó mértékben erősödött az euróhoz képest hétfőn kora reggel.