„A kenyér szent dolog”

„Amikor a dinnyetermesztők a hipermarketek elé borították a termést, több tagunk is kezdeményezte, szervezzünk mi is látványos akciót. Ám a kenyér szent dolog, a magyar emberek számára különösen, ezzel nem lehet játszani!” – jelezte a HVG-nek Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke, hogy a multik kontra pékek küzdelemben nem minden eszköz vethető be kockázat nélkül. Mert amíg a kisebb boltokban csak 200 forint felett lehet kilós fehér kenyérhez és 20 forintnál drágábban zsömléhez jutni, a Tesco, az Auchan, a Metro vagy éppen a Cora pultjain – az egymást érő akciók keretén belül – olykor fél- vagy harmadáron is kínálják a pékárut, történetesen a sajátjukat.

Bár a beszerzési ár alatti értékesítést jogszabály tiltja, olyan paragrafus nem létezik, amely bárkit megakadályozna abban, hogy saját termékét ráfizetéssel árusítsa. A kenyérharc pillanatnyi állása szerint Magyarországon a teljes napi pékáruforgalom 30 százalékát már a hipermarketláncok adják, a náluk forgalmazott sütőipari termékek 80 százalékát ők maguk is készítik. „A legnagyobb magyarországi Auchan-üzlet több kenyeret készít és forgalmaz, mint a legnagyobb franciaországi áruház” – büszkélkedik Gillemot Katalin, a francia érdekeltségű lánc munkatársa, aki konkrét adatokkal is szolgál: „egy-egy áruházunk átlagosan 110-120-féle terméket készít, napi 2,5-3 tonna kenyeret és 15-20 ezer darab péksüteményt.” Az egyes üzleteiben átlagosan 10-12 péket alkalmazó Auchan éves forgalma tavaly 244 milliárd forint volt, ennek 1-2 százaléka származott a saját pékségekből. Egy-egy pékség kialakítására az Auchan 220-230 millió forintot költ – érvel Gillemot amellett, miért igyekeznek minél több vevőt magukhoz csábítani.

Magyar pékek. Mit sütnek ki? © Bodrogi Eszter

A magyar sütőipar éves árbevétele százmilliárd forint körüli, a forgalom évente 3-4 százalékkal bővül – az elképesztően alacsony jövedelmezőség ellenére. „Az utóbbi három évben iparági szinten jellemzően 1,5–2 százalék között mozgott, de 2008-ban már 1 százalék alá esett a profitráta, és szinte bizonyos, hogy ebben az évben a sütőipari vállalatok döntő hányada veszteséges lesz” – írta idén januárban megjelent tanulmányában Raskó György, az Antall-kormány agrárügyekért felelős közigazgatási államtitkára, a Magyar Külgazdasági Szövetség társelnöke, aki maga is gazdálkodik, bár nem ebben az üzletágban. Kenyérféléket ma a néhány alkalmazottal működő kis pékségekben, a több tucat munkatárssal megerősített, közepes méretű sütödékben és a több száz főt foglalkoztató kenyérgyárakban, valamint a szuper- és hipermarketek saját pékségeiben készítenek. Utóbbiak hatalmas előnye a tömegtermelésen kívül, hogy portékáikat nem terheli szállítási költség, és hogy egy hatalmas egység részeként nem kell önállóan is nyereséget termelniük. Velük szemben a kisebb pékségek nem élnének meg, ha csakis kenyeret sütnének, jövedelmet a különféle töltött pékáruk (túrós, lekváros táska, kakaós csiga, pogácsa), a zsömle, kifli és egyebek hozzák, utóbbiak áraiban jobban érvényesíteni tudják ugyanis a költségeiket.

A kegyetlen árverseny ellenére az üzletágban van példa sikersztorira. A dunabogdányi Heim Pékségben az első kenyeret 1985. március 13-án sütötték, amit akkor még csak hatóságilag meghatározott áron lehetett árusítani. A fehér kenyér kilója 13 forint alatt volt, és a pék szintén szabott árat, 10 forint 50 fillért kapott érte. A két Heim testvér, Ferenc és Endre tulajdonában álló, ma is betéti társaságként működő üzemben a 44 alkalmazottból 14 dolgozik a sütödében. „Húsz–kétszáz forintos értékű árukból kell kitermelnünk az évi 300 millió forintos forgalmat, de arra büszke vagyok, hogy a béreket mindig időben kifizetjük” – mondta a HVG-nek Heim Ferenc, aki szerint az utóbbi években csakis folyamatosan bővített saját bolthálózatuk segítségével maradtak talpon. Hasonló üzletpolitikával tört előre a piacon Gulyás István is, aki 2001-ben 80 millió forintért vásárolta meg az akkoriban 20 fővel vegetáló Kiskunfélegyházi Kenyérgyárat, és kereskedőpartnerein kívül ma már 55 saját mintaboltba is szállít. A 350 főnek megélhetést adó, 2008-ban 2,1 milliárdos árbevételt produkáló gyár időközben az ország legmodernebb sütőipari üzemévé vált. Két teljesen automatizált kenyérsorán (bemegy a tészta, kijön a ropogós vekni) óránként 2,5 tonna kenyeret képes gyártani, mindössze nyolc ember irányításával.

„A kenyér lelke a kovász, ezért mi csakis hagyományos magyar technológiával dolgozunk” – avatja be a HVG-t egy üzleti titokba Gulyás, aki a gyárában egy 100 négyzetméteres helyiséget különített el, kizárólag a kovász érlelésére. Az ügyvezető-tulajdonos szerint a környező országokban mindenütt drágább a pékáru. Példaként Ausztriát, Németországot és Horvátországot említi, ahol a szaküzletekben egy félkilós kenyér 1,2-1,5 euróba kerül, míg a zsömle 30 eurócent. „Ehhez képest nálunk egy sütöde legfeljebb nettó 130-160 forintot kap a kiskereskedőtől egy kiló fehér kenyérért, amit ennél olcsóbban egész egyszerűen nem lehet kihozni. Megértem a multik árpolitikáját, ugyanakkor szörnyű látni, hogy 99 forintért kínálják az akciós kenyeret, mélyen az önköltség alatt” – tette hozzá.

Az áruházláncok többségében kovásztalan kenyeret készítenek, állítja Varga is, hozzátéve, a multik különféle adalékanyagokkal érik el az élesztést. Erre feleli Gillemot, hogy ma már öt áruházukban adottak a feltételek a hagyományos, kovászos kenyér sütésére is. „Az egész egy röhej! Miközben nekünk nulla körül mozog az eredménytartalmunk, az áruházláncok kényelmes árréssel forgalmazzák a maguk áruit. Emellett mi finanszírozzuk a beszállítóval szemben alkalmazott 30 napos hivatalos fizetési határidőt is” – összegzi sok társa véleményét egy másik sütödés, aki azért nem nyilatkozik névvel, mert nemrég igencsak megjárta. Egyike volt a Gazdasági Versenyhivatal által idén júniusban összesen 71 millió forintra megbüntetett 16 vállalkozónak, akiket az a vád ért, hogy több áremelés alkalmával is együtt léptek fel a kiskereskedelmi láncokkal szemben. Ezekbe az akciókba az ítélet szerint a pékszövetség is bekapcsolódott, amennyiben „elősegítette az egyébként egymással versengő vállalkozások piaci magatartásának koordinálását”. A szakmai szervezetet 5 millió forintos bírsággal sújtotta a versenyhivatal.

„Halkan kérdezem, hogy ne legyen újabb baj, de így miként lehet elvárni egy érdekszövetségtől, hogy tagjainak a véleménycseréjét kontrollálja?!” – fakadt ki a pékszövetségi elnök. Ha már az árról nem egyezkedhetnek, a pékek megkísérlik az árusítást összehangolni. Ősztől a pékszövetség minőségi tanúsítvánnyal kívánja ellátni a tagboltokat, a kis és közepes sütödéket pedig – az Új Magyarország fejlesztési terv hitellehetőségeit kihasználandó – saját bolthálózat bővítésére ösztönzi. Sőt az augusztus 20-ai hagyományos orosházi kenyérnapon hivatalosan is bemutatják azt az autós mozgóboltot, amelyhez a tervek szerint 20 százalékos önerővel, vagyis kétmillió forintért juthatnak majd hozzá a szövetség tagjai. A fennmaradó részhez a Magyar Fejlesztési Bank nyújt támogatott hitelt, 6 százalék körüli éves kamat mellett. Ezt az elnök szerint hat-hét év alatt lehet visszafizetni – feltéve, hogy saját termékeiket közvetlenül értékesítve a jelenlegi, egyszázalékos haszon a kalkulációk szerinti tízszázalékosra ugrik.

A saját bolthálózat a sütödék fennmaradásához azért is elengedhetetlen, mert így náluk marad a jelenleg 18-20 százalék körüli kiskereskedelmi árrés. Ami pedig az autós árusítást illeti, nincs új a nap alatt, a nyolcvanas években nemcsak a Heim fivérek sütödéje, de sok „első generációs” maszek pék is kisteherautókról kínálta az áruját.

HARLE TAMÁS