Bizottság előtt a 2008-as IMF-megállapodás - percről percre a parlamentből
Utolsó frissítés:
A Gazdasági és informatikai bizottság szerdai ülésén a 2008-as IMF-megállapodás és körülményei kerültek terítékre. Az ülésre meghívták Simor András jegybankelnököt, Veres János volt pénzügyminisztert is, akik elmentek. Viszont Mesterházy Attila MSZP-elnök, Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója és Domokos László, az ÁSZ elnöke nem vesz részt az ülésen.
Most érkezett
Veres: sikeres volt a megállapodás, mivel visszatért a bizalom
Veres szerint jó volt, hogy megkötöttük az IMF-megállapodást, mivel azt követően vissza tudtunk menni az állampapírpiacra, a befektetők bizalma visszatért.
Percről percre
Három nap elég lett volna, hogy teljesen bedőljön a forint
Az első oka a hitelfelvételnek az volt, hogy megszűnt a magyar állampapírok iránti kereslet. A második, hogy az OTP részvényei hatalmasat zuhantak azon az októberi napon. A harmadik pedig, hogy nyilvánvalóvá vált egy forint elleni spekuláció - említette Veres.
Veres: a Fidesz folyamatosan az IMF-megállapodás megkötésének gyorsaságát hangoztatta
Veres János volt pénzügyminiszter szerint továbbá a Fidesz folyamatosan az IMF-hitel lehívásának gyorsaságát is hangoztatja az ÁSZ-ra hivatkozva, pedig ilyet a szervezet nem is állított.
Azért az MNB elnöke hívta az IMF-et, mert ez az ő feladata volt
Azért az MNB elnöke hívta fel a Nemzetközi Valutaalapot, mivel ő volt megbízva, hogy képviselje az országot az IMF-nél - mondta Simor. A jegybank elnöke ezzel azokra a kritikákra reagált, hogy miért is a jegybank elnöke szólt az IMF-nek, hogy szükségünk lenne egy megállapodásra.
Rendkívül bizonytalanok voltak a kilátások
A 2008-as hitelmegállapodás megkötésének időpontjában a kilátások rendkívül bizonytalanok voltak, nem lehetett tudni, hogy Magyarország mikor tud visszatérni a piacokra - emelte ki a jegybank elnöke. Orbán Viktor szóhasználatával élve, ez egy védőháló volt.
Sebezhetőségünk nem javult, ám most jobb a nemzetközi környezet
Sebezhetőségünk fundamentumai alapvetően nem javultak - mondta Simor. Viszont most jobb a helyzetünk a nemzetközi környezet miatt.
Egyöntetűen volt a vélemény, hogy kellett az IMF-hitel
Simor szerint egyöntetű volt a vélemény 2008 októberében, hogy szükséges a megállapodás, az ÁKK volt vezérigazgatója is ezen a véleményen volt.
2008 decemberében fizetésképtelenség következett volna be
Simor szerint ez bekövetkezett volna, ha nem köttetik meg az IMF-megállapodás. A megállapodás után a hozamok visszatértek a szeptemberi szintekre, és a forint árfolyama nem gyengült tovább. Felelőtlenség összemosni az október előtti és november-decemberi időszakot, amikor az IMF-megállapodás már zsebben volt - mondta a jegybankelnök.
Simor: indokolt volt az IMF-hitel
Elnézést, hogy kicsit hosszú leszek, de a téma fontossága ezt indokolja, mivel jelenleg is tárgyalásban állunk az IMF-fel és az EU-val - mondta az MNB elnöke. Indokolt volt a hitelfelvétel és példaértékű volt a felek hozzáállása. Mit sikerült elérnünk a hitel felvételével? Szuverén valuta- és bankválságot tudunk elkerülni, és természetesen az ország fizetésképtelenségét is.
ÁKK: 2008 végén igenis tudtak állampapírt eladni
Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese hozzátette, hogy egyes, a sajtóban megjelent hírek ellenére az ÁKK igenis tudott forrásokat bevonni a válság idején.