Bizottság előtt a 2008-as IMF-megállapodás - percről percre a parlamentből
Utolsó frissítés:
A Gazdasági és informatikai bizottság szerdai ülésén a 2008-as IMF-megállapodás és körülményei kerültek terítékre. Az ülésre meghívták Simor András jegybankelnököt, Veres János volt pénzügyminisztert is, akik elmentek. Viszont Mesterházy Attila MSZP-elnök, Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója és Domokos László, az ÁSZ elnöke nem vesz részt az ülésen.
Most érkezett
ÁSZ: szűk a mozgástér
Az IMF-hitel törlesztése egy rövid időszakra koncentrálódik. Ez szűk mozgásteret eredményez.
Percről percre
19 milliárddal kevesebb kamat
Az ÁSZ képviselője szerint a 4,9 milliárd eurós első hitelrészlet felhasználása 2009-ben kezdődött meg. 5 és fél, hat hónapig betétként állt a jegybanknál a pénz. Amit kamatként fizetett az MNB ezek után, az 19 milliárd forinttal kevesebb volt, mint amit úgy lehetett volna elérni, ha nem az MNB-nél lett volna elhelyezve ez az összeg.
ÁSZ: 64 százalékkal emelkedett az államadósság
Az ÁSZ képviselője szerint 2006-2011 között 64 százalékkal növekedett az államadósság. 2006 és 2008 kiugró év volt ebben a tekintetben. 2006-ban a költségvetés magas hiánya volt a ludas, 2008-ban pedig a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) lehívott részlet devizabetétként történő elhelyezése növelte komoly mértékben az államadósságot. Az ÁSZ képviselője hozzátette, hogy ők nem az IMF-hitelt vizsgálták.
Domokos nincs itt
Rogán Antal ismerteti a meghívottak listáját, Domokos László ÁSZ-elnök és Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója nincs jelen. Mesterházy sem tette tiszteletét.