![Matolcsy: jön a jegybanki gazdaságélénkítés](https://img.hvg.hu/Img/da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30/2292fadf-449d-49f3-bb48-0698d8da72c4.jpg)
Matolcsy: jön a jegybanki gazdaságélénkítés
Utolsó frissítés:
Véget ért Matolcsy György jegybankelnök-jelölt és Balog Ádám alelnök-jelölt meghallgatása a gazdasági bizottságban, amely támogatta a jelölésüket. A meghallgatás szórakoztató volt, de Matolcsy terveiről csak annyi derült ki, hogy lesz jegybanki gazdaságélénkítés. Sokat beszélt saját gazdasági sikereiről, valamint arról, hogy nem híve az elzárkózó jegybanknak, ellensége a liberális monetáris politikának, a devizahiteleknek és az inflációnak. A bizottság lezavarta Varga Mihály meghallgatását is, aki Matolcsyt váltja a Nemzetgazdasági Minisztérium élén.
Most érkezett
Az IMF-fel volt vita, de nem úgy
A vita az IMF-fel nem a növekedés megteremtéséről szólt, hanem annak eszközeiről - mondta Varga.
Percről percre
Növekedés kell ide
A gazdaságpolitika céljai és irányai nem változnak, ezt fontosnak tartom leszögezni - emelte ki a régi-új miniszter. Államadósság csökkentése, foglalkoztatottság növelése, biztonságo megélhetés biztosítása: ez a két gazdaságpolitikai cél határozta meg a lépéseket. Varga ezt még kiegészíti eggyel, ezek akkor valósulhatnak meg tartósan, ha lesz növekedés. A növekegésnek létre kell hoznia a forrásokat az előző kettő megteremtéséhez. Ugyanazokkal a dilemákkal küszködünk, mint korábban, hogy nincs növekedés. A növekedés megtalálását kell célnak tekinteni.
Röviden fog beszélni, ezt ígéri
Örül annak, hogy 9 hónap elteltével ismét számot adhat arról, hogy alkalmas-e arra, amire a miniszterelnök jelölte - fejtette ki Varga.
Megjött Varga is
Őt már kisebb érdeklődés övezi, mint Matolcsyékat.
A parlamenti korelnök is benézett
Itt volt Horváth János is, bár ő nem tagja a bizottságnak. Az új elnök és alelnök ismertető brossúráját lapozgatta.
Kávé helyett inkább a tea fogy
Lassan szivárognak vissza a képviselők a terembe.
![](https://img.hvg.hu/Img/7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c/3b62989a-8691-43ae-b682-52ba68b5adb7.jpg)
Balogot nem csak mi nem értettük
A többi újságíró kolléga is alig hallotta, amikor beszélt.
Kulisszatitok
Gyors, egyáltalán nem reprezentatív felmérésünk alapján, a teremben helyet foglaló gazdasági újságírók egy része szerint a meghallgatáson Matolcsy szinte nem beszélt semmiről.
Varga negyedóra múlva érkezik
Addig még belefér egy gyors kávé vagy frissítő a bizottsági tagoknak.
Matolcsyék már távoznak is
Ennyi volt, Rogán kérésének megfelelően gyorsan lezavarták a képviselők a bizottsági ülés jegybankelnökre vonatkozó részét. Varga Mihály meghallgatása hamarosan következik.