Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Cáfolta a Kürt Zrt., hogy tárgyalna a kormánnyal az e-útdíj rendszer kiépítésével kapcsolatban. A Népszava piaci forrásokra hivatkozva írt kedden a Kürt és a kormányzat közötti tárgyalásokról, illetve arról, hogy a projektben a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató jelentős szerepet tölt majd be.
A Kürt Zrt. informatikai biztonsági szakértői mellett valóban működik egy olyan technológiai csapat is, amelynek hétéves tapasztalata van e-útdíj témában. Az azonban nem igaz, hogy a kormány a Kürt Zrt.-vel tárgyal az útdíj kiépítésével kapcsolatban – közölték a társaságtól kedden. Hozzátették: ez nem is lenne időszerű, hiszen a műszaki szakértői tevékenység csak a kormány döntésének meghozatala után lenne esedékes.
A Magyar Közlönyben korábban megjelentek szerint június 5-ig az e-útdíj rendszer tesztüzeme, július 1-ig pedig a teljes, díjszedési és ellenőrzési funkciókkal is működő rendszer elindul. Az e-útdíjból a költségvetésben 75 milliárd forint bevétel szerepel a második félévben.
Az elektronikusútdíj-tender kiírója, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. január végén jelentette be, hogy visszalépett a pályázat nyertese, a Getronics Magyarország Kft., arra hivatkozva, hogy az ajánlat kihirdetése után az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést, ezért a szerződést nem írják alá.
Orbán Viktor a vásárosnaményi kihelyezett kormányülés után közölte, hogy az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert. Két lehetőséget mérlegeltek: új pályázat kiírását és az állami megvalósítást. Végül az utóbbi mellett döntöttek – mondta a kormányfő.
A fejlesztési tárca szerint semmiféle problémát nem okoz a 2013-as költségvetésben a kialakult helyzet.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.