Lejárt a határidő: Görögország csődben
Utolsó frissítés:
Görögország nem fizette ki határidőre azt az 1,6 milliárd eurót, amivel a Nemzetközi Valutaalapnak tartozik. Ez elvileg csődeseménynek számít. A bankokat hétfőn bezárták, és 60 eurós tőkekorlátozás van érvényben. A görög gazdaságot a Fitch Ratings is leminősítette.
Most érkezett
Ciprasz mégis rábólinthat a megállapodásra
Egy újabb információ, ami annyira illik a görög válság sztorijához, amiben szinte soha semmi nem úgy lesz, mint ahogy elsőre látszott, hallatszott (vagy mégis).
Állítólag a görög miniszterelnök elfogadna egy megállapodást, és hamarosan, már ma este Brüsszelbe mehet tárgyalni – írja a Guardian tudósítója. Azt is tudni véli, hogy ma reggel a miniszterelnök irodájában döntöttek a megállapodás elfogadásáról.
Percről percre
Tagadják, hogy drachmát akarnának
A kormány hevesen tagadja, hogy a drachma visszaállítását tervezi. Arról, hogy folynak az előkészületek, egy ellenzéki parlamenti képviselő írt a Twitteren.
Megy a telefonálgatás
A görög miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy Alekszisz Ciprasz telefonon egyeztetett Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel és Mario Draghival, az Európai Központi Bank elnökével.
Megerősítették: nem fizetnek az IMF-nek
A görög pénzügyminiszter, Janisz Varoufakisz megerősítette: Görögország nem fizeti ki a kedden esedékes IMF-adósságot – írja az AP.
Egy hétig sem húzzák a bankok, ha jön a csőd
A görög bankok öt napig maradhatnak fizetőképesek, ha ma este az ország nem fizet az IMF-nek, az Európai Központi Bank egyik tanácsadója szerint. Azt is mondta, azon órákig el lehet vitatkozni, hogy kettő, három, négy vagy öt napig húzzák, mindenesetre napok kérdése a görög bankrendszer összeomlása.
Ciprasz újra szóba hozta a lemondását
A BBC szerint Ciprasz a lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a görögök többsége igennel szavazna a vasárnapi népszavazáson. "Ha a görög nép örökké folytatni akarja a megszorításokat, (...) tiszteletben fogjuk ezt tartani, de nem mi leszünk azok, akik végrehajtják" – mondta Ciprasz előző este az állami tévében.
Most egy kicsit kilendülünk pozitív irányba, jó?
Alekszisz Ciprasz állítólag gondolkodik Jean-Claude Juncker múlt éjszakai utolsó ajánlatát, és ezt mondta az EU-nak is. A hír egy picivel nulla százalék fölé emelte a tőzsdéket.
Persze ebben a hírben is érződik a kommunikációs játszadozás, hiszen Juncker nem tett múlt éjjel új ajánlatot, ugyanazt ajánlja, amit eddig nem fogadtak el a görögök, amit a keddi szokásos déli bizottsági sajtótájékoztatón világossá is tettek.
Az Európai Bizottság közben megüzente a görög kormánynak, hogy az ajtó továbbra is nyitva áll, és figyelmeztette, hogy az idő rövid.
Oroszország valamiért fontosnak érezte, hogy megszólaljon
A görög adósságválság megoldása nem Oroszország, hanem Athén és a hitelezői problémája – mondta kedden a Kreml szóvivője.
Még jól is járhatunk a görög válsággal Tállai szerint
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára a köztévében azt mondta, még az is előfordulhat, hogy az EU-s befektetésektől elfordulnak és Kínába, az USA-ba vagy éppen Magyarországra viszik pénzüket a befektetők, így a görög válság még pozitívan is hathat az állampapírok hozamára.
Varufakisz megfenyegette az EU-t
"Az Európai Unió szerződéseiben semmilyen szabályozás nincsen az eurózónából való kilépésre, és a kizárást nem fogadnánk el. A tagságunk nem képzi tárgyalások alapját" – mondta Varufakisz pénzügyminiszter a Daily Telegraph-nak. Az athéni vezetés szerinte szükség esetén fontolóra veszi azt, hogy az Európai Unió Bíróságához forduljon. "A görög kormány minden lehetséges jogi eszközt fel fog használni" - idézte a lap.