Rendkívüli helyzet és ülések a görög válság miatt
Utolsó frissítés:
A görögök a vasárnapi népszavazáson nagy többségben nemmel szavaztak az EU és az IMF intézkedéscsomagjára, de ezzel alighanem az euróra is, még ha a görög kormányfő most minden erejével tüzet is olt. Hétfőn Görögországban politikai nagy tanácskozás, kedden soron kívüli egyeztetés az uniós vezetők között. Van, aki már humanitárius katasztrófát vizionál. A görög bankrendszer egy napon belül megrogyhat.
Most érkezett
Ma este mini-kormányülést tartanak Cipraszék
A Guardian helyi tudósítója úgy értesült, az este folyamán egy mini-kormányülést tartanak Cipraszék - vélhetően a stratégiát dolgozzák ki arra, hogyan tárgyaljanak holnaptól a nemzetközi hitelezőkkel.
Percről percre
Északon nem olyan erős a nem
Ha régiókat nézünk, akkor Nyugat-MAkedónia (ez egy észak-görög térség) és a Peloponnészosz az, amelyik a legkevésbé mondott nemet. Érdekes még, hogy az az egyetlen választókerület, amely szárazföldön határos Törökországgal (és Bulgáriával) Évrosz, csak 55 százalékos nemet produkált, ami átlag alatti.
Az egész országban a nemek győztek
Mindenütt alulmaradtak az igenek, Észak-Görögországban két kisebb körzet is van, ahol 52-53 százalékos csak a nemek többsége. Szerrón körzetében 53%, Grevenón-ban 52 százalék.
61 százalékkal győztek a nemek
A görög belügyminiszter bejelentette, hogy a korai eredmények szerint a nemek győztek 61 százalékkal.
20 százalékos részeredmény:
Nagy fölényben a "nem"-ek, több mint 60 százalék az arányuk.
Korfu és Kréta nagyon "nem"
Korfun majdnem 69,5 százalék az elutasítók aránya, 19 százalékos feldolgozottságnál. A turizmusból élő sziget az egyik legelutasítóbb körzet. A másik Attika, Athén környéke, ahol szintén 69 százalék a "nem", valamint Kréta nyugati része, ahol 72 százalékos.
A Peloponésszoszi-félszigeten, Lakóniosz választókerületben viszont alig több a nemek száma, mint az igeneké: 51 százalék.
Egyre jobban vezetnek a nemek
13 százalékos feldolgozottságnál már 60 százalék a nemek aránya.
60-40
15 százalékos feldolgozottságnál már 60-40 az arány a nemek javára.
Az első hivatalos adatok
11%-os feldolgozottsági szint mellett 59,96% a "nem"-ek, és 40,04 százalék az "igen"-ek aránya.
Egyetlen szavazókör sincs, ahol az "igen"-ek állnának nyerésre
A Guardian térképén, amely 10 százalék feletti feldolgozottságot mutat, minden szavazókörben többségben vannak a "nem"-ek.