Rendkívüli helyzet és ülések a görög válság miatt
Utolsó frissítés:
A görögök a vasárnapi népszavazáson nagy többségben nemmel szavaztak az EU és az IMF intézkedéscsomagjára, de ezzel alighanem az euróra is, még ha a görög kormányfő most minden erejével tüzet is olt. Hétfőn Görögországban politikai nagy tanácskozás, kedden soron kívüli egyeztetés az uniós vezetők között. Van, aki már humanitárius katasztrófát vizionál. A görög bankrendszer egy napon belül megrogyhat.
Most érkezett
Nagyon szorosnak tűnik, de a nemek mintha győztzek volna
A GPO, a Metron Analysis és az MRB közvélemény-kutató intézetek által közzétett három felmérésből kiderül, az eredmények nagyon szorosak, de jelenleg úgy tűnik, a "nemmel" szavazók tábora vezet három százalékponttal. Exitpoll-felméréseket nem tettek közzé.
Az Alpha görög magántelevízió úgy becsülte, a szavazók 49,5-50,5 százaléka szavazhatott nemmel, míg 45,5-50,5 százaléka igennel.
Az első hivatalos eredményeket két órával az urnazárást követően, közép-európai idő szerint nyolc óra körül teszi közzé a görög belügyminisztérium
Percről percre
A demokrácia győzelme
Alekszisz Ciprasz, szavazatának leadása után nyilatkozva kijelentette: a referendum üzenete az, hogy a nép kezébe vette önnön sorsát. "Biztos vagyok abban, hogy egy új utat nyitunk meg Európa népeinek" - tette hozzá.
Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnök pedig azt hangoztatta, hogy a választás eredményétől függetlenül "holnap" egységes Görögországban kell élniük az embereknek.
Az biztos, hogy érvényes
Már kora délelőtt meghaladta a negyven százalékot a részvételi arány, így a népszavazás érvényes lesz.
Mit mondanak a "nem" és az "igen" szavazók?
Egy athéni "nem-párti" nő - amúgy zenész, énekes - délután még nem adta le voksát, de arra számított már akkor, hogy magas lesz a részvételi arány, ugyanis sok ismerőse utazott vissza oda Görögországon belül, ahol szavazhat, bevállalván a hosszú utat a nagy melegben.
A nő azt is elmondta, a görög történelem egyik legnagyobb megmozdulása volt pénteken Athénban a parlament előtti Szintagma téren lezajlott Nem-párti "party". Egy magyarnak szokatlan lehet, hogy nem az elkeseredés és a düh jellemezte a megmozdulást, hanem emelkedett, derűs hangulat, a szolidaritás és a változás reménye. "Tudjuk, hogy nagyon keményre fordulhatnak a dolgok egy Nem-párti győzelemmel, de benne van emellett a szabadság érzete is."
Ugyanakkor egy nyugdíjas pár, akiket eddig is keményen érintettek a megszorítások, úgy nyilatkozott, ők igennel szavaznak - inkább bevállalnak még pár kemény évet, mint az esetleges euró- és EU-kilépéssel járó durva bizonytalanságot, sokkhatást.
A kérdés
"El kell-e fogadni azt a közös tervet, amelyet az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap június 25-én az Eurócsoport elé terjesztett?" – erre a kérdésre kellett igennel vagy nemmel felelniük az urnákhoz járulóknak. A szavazócédulán ezt követően kifejtették, hogy a terv két részből áll, és feltüntették a terv két fejezetének címét. Az első a Reformok a folyamatban lévő programok lezárására és azon túl címet viseli, a másodiknak Az adósságok fenntarthatóságának előzetes elemzése a címe.
A szavazóknak tehát egy elég bonyolult kérdésre kellett a "Nem" és "Igen" között választaniuk. A két lehetőség közül a "Nem" válasz szerepelt az első helyen.