Az előttünk álló néhány hetet arra érdemes felhasználni, hogy újabb téteket tegyünk a globális bankszektor gyengélkedésére - áll az Equilor elemzésében.
Az elmúlt napokban nem csupán a dió, hanem az OTP részvényei is mozsárba kerültek, ezért érdemes megállni és átgondolni egy csöppet, hogy ez leginkább minek tudható be - figyelmeztet az Equilor elemzése. Annyi bizonyos, hogy a fix árfolyamú végtörlesztések és a következő évekre vonatkozó költségvetési tervezetek valamelyest elbizonytalanították a szereplőket. Az előbbi tényező kapcsán korábban a legrosszabb esetben részvényenként 600-700 forintra becsülte az Equilor a veszteséget, persze ez nem vette figyelembe a devizaárfolyamok mozgását.
A makro kilátások azonban továbbra is vegyesek a régióban és hazánkban is, az Equilor elemzőinek sejtése szerint a forint gyengülése, az állampapír-piaci hozamok emelkedése és a részvénypiaci mészárlás mind-mind egymást erősítő folyamatnak bizonyultak.
Bár az OTP kapcsán az Equilor elemzői úgy vélik, hogy a fundamentumok nem maradtak érintetlenek, a következő napokban egy mérsékelt globális fellélegzésre számítanak, ami az OTP árfolyamában is heves vételi nyomást eredményezhet. Azonban sem a hazai, sem a globális kockázatok nem csökkentek érdemben, ezért az előttünk álló néhány hetet arra érdemes felhasználni, hogy újabb téteket tegyünk a globális bankszektor gyengélkedésére - áll az elemzés végén.