Kompromisszumos megoldást kötöttek az európai vezetők pénteki csúcstalálkozójukon, de ez is elég lehet ahhoz, hogy Európa az év végéig megússza további pánik nélkül. Az első tőzsdei reakciókat pozitívan értékelték a Reutersnek nyilatkozó elemzők. A HSBC szakértői szerint érdekes beszállási pontok jelentek meg a kockázatosabb eszközök piacán (nyersanyagok, feltörekvő piaci részvények, vállalati kötvények) azt követően, hogy Európa megállapodott a tagországok jelenleginél szigorúbb, központosított fiskális szabályozásáról.
A tengerentúlon sűrűnek ígérkező jövő hét is elvonhatja a figyelmet Európáról. A Wall Streeten a General Electric és a Honeywell legújabb tájékoztatásaira, illetve a FedEx és a Best Buy gyorsjelentéseire koncentrálnak majd a befektetők, ráadásul a Zynga tőzsdei bevezetésére is ekkor kerülhet sor.
A képletet persze boríthatja, ha az S&P úgy dönt, beváltja fenyegetését, és leminősíti az eurózóna-tagországok adósságait. A Barclays szerint New Yorkban még ekkor sem jön el a világvége, elemzőik szerint ugyanis az Wall Street-i indexek egy ideje már nem mozognak egyértelműen együtt a globális hangulatváltozással. A Barclays-nál abban is bíznak, hogy a kedvező amerikai makroadatok is javíthatnak a helyzeten.
A CNBC-nek nyilatkozó elemzők körében sem ritka a vélemény, miszerint az EU-megállapodás arra elég lehet, hogy végre beindítsa a Mikulás-rallyt a tőzsdéken.