Mire vállalkoznak?
Ritkán fordul elő, hogy két különböző lap egynapos különbséggel majdnem azonos címmel közöl írást. Az elmúlt év legvégén az International Business Times (IBT) és az Al Jazeera is a 2016 – az év, amikor a világ abbahagyta az aggódást a menekültek miatt címet adta menekültügyi cikkének, azzal a különbséggel, hogy az IBT „halott migránsokat” írt. A lényeg azonban ugyanaz: mindkét írás alapvetően az európai jóléti közvélemény közönyét, az intézmények tehetetlenségét ostorozza, megemlítve, hogy tavaly több mint ötezer menekült vesztette életét a Földközi-tengeren. A múlt évben is a migráció határozta meg az európai politikai agendát, és ez várhatóan az idén is így lesz. Pláne hogy három uniós tagállamban is választások lesznek, márpedig a menekültügy kezelése már eddig is a jobbos populista pártok felemelkedését okozta, írják az elemzők.