Grace Mugabe: Zimbabwe anyja, first lady, kvázi elnök
„Együttműködöm a két alelnökkel, akik szorgosan jegyzetelnek, ha beszélek velük. Ilyen szolgálatkész vezetőkre van szükségünk, akik a népért dolgoznak, és meghallgatják az anyát a fontos kérdésekről” – ekképp igyekezett érzékeltetni felkészültségét és hatalmi ambícióját Grace Mugabe zimbabwei first lady, aki szívesen nevezi magát „anyának”. Az 51 éves amai – ahogy a helyi sona nyelven az anyát mondják – az egyik potenciális utódja lehet a februárban már a 93. életévét betöltő Robert Mugabe elnöknek. Bár az egészségügyileg megrendült államfő kijelentette, hogy százéves koráig akar kormányozni, dekoratív felesége már kóstolgatja a hatalmat. Kérdés, a népszerűtlen asszony képes lesz-e maga mögé állítani a megosztott elitet, és meghosszabbítani a Zimbabwe 1980-as függetlenné válása óta tartó, az utóbbi években az országot a tönk szélére sodró Mugabe-korszakot.