DHVG LAYOUT - ___articleid___
Tech + tudomány hírek
ELEKTROMOS KÖZLEKEDÉS

Alulról töltik

Hatalmas akkumulátorok nélkül és a töltési időt megspórolva közlekedhetnek a közeljövő elektromos buszai. Az izraeli Electroad cég olyan rendszert fejlesztett, amely az útburkolatba építve folyamatosan ellátja árammal a felette közlekedő járműveket. A technológia az elektromágneses indukc elvén működik, éppen úgy, ahogyan például a mobiltelefonok vezeték nélküli töltése. Korábban a dél-koreai Kaist kutatóintézet és a főként mobilchipeket gyártó amerikai Qualcomm is fejlesztett hasonlót, az Electroad rendszere azonban jóval gyorsabban telepíthető. A számítások szerint fél nap alatt egy kilométeres szakasz alakítható ki. Míg egy munkagép 8 centi mély árkot vág az aszfaltba, a mögötte érkező másik lefekteti a gumiból és rézhuzalból álló tekercset, majd újraaszfaltozza a vájatot. A buszok aljára 24 centis indukcs töltőt szerelnek, ezen keresztül folyamatos az áramfelvétel, vagyis az elektromos buszoknak nem kell külön pihenőt tartaniuk a töltéshez. Szükség esetén egy kisebb akkumulátor 5 kilométerre elegendő energval tudná ellátni a járművet. Az Electroad sikeresnek mondja a teszteket, és a tervek szerint 2018-ban Tel-Avivban egy helyi buszvonalon próbálnák ki élesben a rendszert. Ha beválik, később az elektromos személyautókat is hasonló „áramszedővel” szerelhetnék fel.