A káosz narancsszínű ura
Sem az USA, sem a világ nem tudja, mire számítson a pénteken hivatalba lépő Donald Trump elnökségétől. A novemberi győzelme óta – főleg Twitter-üzeneteiben – elhangzottak éppúgy nem adnak támpontot, mint a kormánya tervezett összetétele. A világos stratégia hiánya és a szélsőséges kiszámíthatatlanság sokba kerülhet Amerikának.Az már az NBC tévétársaság A gyakornok című állásreality-műsorából tudott, hogy Donald Trump szereti delegálni a feladatokat, mielőtt döntene, éspedig lehetőleg minél színpadiasabban. Kevesen várják tőle, hogy az USA elnökeként beletemetkezik a munkába; úgy tartják, négyen tehetnek szert komolyabb befolyásra az adminisztrációban.

Kilép a világ elé

Az elnök emberei
Az már az NBC tévétársaság A gyakornok című állásreality-műsorából tudott, hogy Donald Trump szereti delegálni a feladatokat, mielőtt döntene, éspedig lehetőleg minél színpadiasabban. Kevesen várják tőle, hogy az USA elnökeként beletemetkezik a munkába; úgy tartják, négyen tehetnek szert komolyabb befolyásra az adminisztrációban.
Jared Kushner: Trump 35 éves veje nem kaphatott helyet a kabinetben, mert a John F. Kennedy által igazságügy-miniszterré kinevezett öccse, Robert Kennedy esete nyomán hozott 1967-es, nepotizmusellenes törvény ezt megtiltja. Így a hivatalba lépő elnök főtanácsadóként számít kedvenc lánya, Ivanka férjére, aki gazdag zsidó ingatlanfejlesztő család sarja. Sokak szerint az 1967-es törvény ezt a kinevezést sem tenné lehetővé. Kushner a közel-keleti politika meghatározásában játszhat szerepet, az izraeli amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezésének támogatója, és szoros kapcsolatok fűzik az izraeli jobboldalhoz.
Mike Pence: Az 57 éves volt indianai kormányzó alelnökként az alkotmány szerint a szenátus elnöke, de ott csak ceremoniális feladatai vannak, mert a republikánus többség miatt aligha kell a szavazategyenlőségnél döntő szerepét eljátszania. Pence határozottan képviseli a Trump által időnként csak szavakban támogatott konzervatív politikát. Eddig is az volt, és ezután is gyakori feladata lesz utólag megmagyarázni és kiigazítani főnöke odavetett megjegyzéseit. Befolyásos szerepét valószínűsíti az is, hogy a kampány során a Trump-csapat állítólag azzal kereste meg John Kasich ohiói kormányzót, hogy ha elfogadja az alelnökjelölti felkérést, akkor az USA történetében a legnagyobb hatalmú lesz ezen a poszton, mert megkaphatja a bel- és külpolitika napi irányítását. Vagyis afféle vezérigazgatói szerepet az USA Rt.-ben.
Stephen Bannon: A 62 éves médiaszakember és filmproducer az alt-right (alternative right) nevű új jobboldali radikális ideológiát viszi a Fehér Házba mint Trump stratégiai főtanácsadója. A napi ügyekben aligha kap szerepet, annál inkább az elnökség tematizálásában. Trump sokat köszönhet neki, mert augusztusi kampányfőnöki kinevezése – a Kushner által kidolgozott aprólékos terepmunka mögé határozottabb és fegyelmezettebb szlogeneket téve – hozzájárult a novemberi választási győzelemhez.
Rex Tillerson: Az Exxon Mobil olajtársaság 64 éves exelnöke a kabinet hagyományosan legfontosabb posztjának, a külügyminiszterinek a várományosa. Bár diplomáciai tapasztalatban és stratégiaalkotó képességben aligha érhet legendás elődjei, Henry Kissinger vagy George Shultz nyomába, Trumphoz hasonlóan képes üzletemberként viszonyulni a világpolitikai kérdésekhez. Bírálói szerint a legnagyobb amerikai olajtársaság vezetőjeként túl közel került a Putyin-féle Kremlhez, és támogatja az Oroszország elleni szankciók feloldását. ¬

Pénzes csapat
Sokan máris megszavaznák az USA történetében a legkevésbé felkészült és rátermett elnöknek járó címet Donald Trumpnak, aki azért egyvalamiben kimagaslik az elődei közül: messze ő a leggazdagabb. A Forbes amerikai gazdasági magazin szerint 3,7 milliárd dolláros vagyona van – a New York-i ingatlanmogul minimum nyolcmilliárdot tart „elfogadhatónak” –, amit eddig semelyik elődje még csak meg sem közelített. Így érthető, ha a giccses luxushoz szokott Trump számára visszalépés a Fehér Ház, illetve az Air Force One különrepülőgép, nem is beszélve az elnöknek járó évi 400 ezer dolláros fizetésről.
A 24/7 Wall St. nevű portál számításai szerint Trump megválasztásáig éppen Washington volt a leggazdagabb, és 1789-ben mesés, évi 25 ezer dolláros fizetést állapítottak meg számára. Az összeg, ami ma több millió dollárnak felelne meg, annak idején a fiatal ország szűkös költségvetésének 2 százalékával volt egyenlő (az USA költségvetési bevétele a 2015-ös pénzügyi évben 3250 milliárd dollár volt). Washington vagyonának alapját az jelentette, hogy hatalmas virginiai ültetvényt birtokolt, amelyen rabszolgák dolgoztak. Hasonló forrásból származott az őt követő több elnök gazdagsága. A szerencse azonban a XIX. század első felében különösen forgandó volt, a vagyonának csúcspontjával a harmadik helyre rangsorolt Jefferson szegényen, komoly adósságot hátrahagyva halt meg.
A pénzét családi földbirtok örökléséből és spekulációból szerző Zachary Taylor helyére lépett Millard Fillmore-ral 1850-ben vette kezdetét a jogászból lett elnökök sora, akik beiktatásuk előtt bérből és fizetésből, gyakran szűkösen éltek. Hivatali idejük után sem gazdagodtak meg, és nyugdíjra sem számíthattak. A volt elnökökről először 1958-ban gondoskodott a kongresszus, amely Harry Truman szorult helyzetét látva nyugdíjat szavazott meg a Fehér Házból kiköltözőknek. A XX. század fordulójához érkezve az iparban és a nyersanyag-kitermelésben lehetett kiugróan tehetőssé válni, bányákból lett multimilliomos például Herbert Hoover. Mások, mint Theodore Roosevelt vagy távoli rokona, Franklin Delano Roosevelt, örököltek. John F. Kennedy győztes kampányában pedig nem kis szerepet játszott apja, a részvénypiaci bennfentes kereskedelemből meggazdagodott, majd a tőzsdefelügyelet első elnökévé kinevezett Joseph P. Kennedy vagyona.
Abraham Lincolnhoz hasonlóan szegénysorban született Bill Clinton, aki a Monica Lewinsky gyakornoklányhoz kötődő szexbotrányának jogi költségei miatt hatalmas adóssággal hagyta ott a Fehér Házat. Aztán viszont beszédekből és könyvei jogdíjából jócskán megszedte magát. Családja segítségével és az összeköttetéseit kihasználó befektetésekkel már a hivatalba lépése előtt multimilliomos volt az idősebb George Bush, illetve legidősebb fia, George W. Bush. Mélyről indult, de Vakmerő remények című könyve jogdíjának köszönhetően milliomosként költözött be a Fehér Házba Barack Obama is. ¬