Sugárzásszeszély

A pulzárok, azaz pulzáló neutroncsillagok roppant sűrűek (anyagukból egy kockacukornyi egymilliárd tonnát nyomna), erősen mágnesesek, és a forgásuk miatt sok elektromágneses energiát bocsátanak ki magukból, ez okozza a ritmusos, pulzáló villogást. Ez a sugárzás nem egyenletesen oszlik el, mint a Nap fénye, hanem pontos iránya van. A csillag forgása miatt az energia valahogy úgy pásztázza körül az eget, mint egy világítótorony forgó lámpája. A Földön a sugárzás csak olyankor észlelhető, amikor épp erre fordul, így villogásnak tűnik. Amikor 1967-ben felfedezték az első pulzárt, a csillagászok az LGM–1 névvel tréfálkoztak. A „little green men”, azaz a kis zöld emberkék azért jutottak eszükbe, mert először fogalmuk sem volt, mi okozhatja a villogást. Aztán sikerült megmagyarázni a jelenséget, és a félreértések elkerülésére a pulzár hivatalos neve CP–1919 lett (mert az angliai Cambridge-ben fedezték fel, és mert az égi egyenlítőhöz képest az egyik koordinátája 19 óra 19 perc).