Vegyél kölcsön feleségül!
Gazdaság Őrült vállalkozás

Vegyél kölcsön feleségül!

Csen Gang egészen jól megél abból, hogy időnként megnősül, majd elválik. A látszatházasságok, a bérelt menyasszonyok és kölcsönvőlegények iránti kereslet a múlt héten, a holdújévi ünnepek napjaiban érte el szokásos éves csúcsát Kínában. Az üzlet hátterében komolyan veendő társadalmi konfliktus áll: a vidéken élő szülők elvárják felnőtt gyermekeiktől, hogy kellő időben társat válasszanak, ám a nagyvárosi fiatalok nem sietik el a házasságot. Ha ilyenkor – mint most, a kakas éve beköszöntekor – magányosan látogat haza az utód, még az is megeshet, hogy az öreg szülék szóba sem állnak vele. Aratnak tehát az alkalmi kapcsolatokat közvetítő internetes és okostelefonos szolgáltatók. Európai fogalmaink szerint talán a klasszikus escortszervizhez, vagyis a vacsorákhoz, társasági eseményekhez kapcsolódó kísérethez áll közel a szolgáltatás, többnyire szigorúan – ahogyan Kínában kódolják – „zöld”, azaz szex nélküli változatban. Nem kizárt, hogy egyszer-egyszer az alkalmi partnerek esetleg mégis az ágyban találják magukat, de alapjában nem erről van szó.