Ungár Péter

LMP-s politikus

Portré

2017. február 2.

Túry Gergely

Ungár Péter

LMP-s politikus

„Az ember nem a természettől függetlenül létezik”– adja magyarázatát az LMP frissen újraválasztott, 26 éves elnökségi tagja, hogy a Toldy Ferenc Gimnázium elvégzése után miért az Edinburghi Egyetem földrajz szakára jelentkezett. Édesapja, Ungár András szociológus, milliárdos vállalkozó volt, édesanyja Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, a Fidesz szellemi holdudvarának egyik vezéralakja. 2006-ban elhunyt édesapja – aki a balliberális oldallal is jó kapcsolatokat ápolt – nagy vagyont hagyott a családra, így Péterre is, akinek ezáltal részesedése van többek között a hírekben gyakran szereplő Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben. Mivel spanyolul már az általánosban, angolul pedig a középiskolában megtanult, egyetemi évei alatt a skót fővárosban az orosszal ismerkedett meg. „Szükségesnek éreztem, hogy a kelet-közép-európai régióban a két nyugati nyelv mellett az orosszal is elboldoguljak, legalább alapfokon.” A mesterszakot már Budapesten, a Közép-európai Egyetemen végezte el környezetvédelem és környezetpolitika szakon – „elsősorban utóbbi érdekelt”. Jelenleg az ELTE-re jár doktori képzésre. Az LMP listájáról 2014-ben került be a II. kerületi önkormányzatba, ahol a környezetvédelmi bizottságnak is tagja.

Vagyonnyilatkozata szerint egy II. kerületi villa negyedét birtokolja, de nem ott lakik, hanem egy budai lakásban. Nem épp zöldpolitikushoz illő módon termetes Toyota Land Cruiser terepjáróval jár, pedig elmondása szerint borzalmasan parkol. „Az autót korábban Anna, a nővérem használta.” Egyébként, ha teheti, villamossal közlekedik. A hobbiját firtató kérdésre visszakérdez: „A grafománia annak számít?” Nincsenek felső középosztálybeli passziói: „Nem lovagolok, nem golfozom, nem vitorlázom.”

¬ Úgy tudni, majdnem a Fideszbe lépett be, ami – ismerve családi indíttatását – egyáltalán nem lett volna meglepő. Miért gondolta meg magát?

Kamaszként valóban azt éreztem természetesnek, hogy a Fidesz tájékán próbálkozom. Tizenhat évesen egy józsefvárosi időközi választáson kóstoltam bele először az aktivistáskodásba: segítettem kopogtatócédulákat gyűjteni a fidelitasos fiúknak. Sokkoltak ezek a pufidzsekis srácok, akik tizen-huszonévesen gondolatban már felügyelőbizottsági tagságokat osztogattak maguknak. De főleg az a gondolattalanság, politikanélküliség okozott csalódást, ami ebben a közegben fogadott.