Csoportosanelkövetettszigor

A törvényszöveg: „Nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be, kivéve az emberölés, az erős felindulásban elkövetett emberölés, a testi sértés, a terrorcselekmény, a rablás és a kifosztás elkövetőjét, ha a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.”

Az indokolás: „A Nemzeti Együttműködés Programja úgy fogalmaz, hogy a jogszabály szigora, a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés többszöri alkalmazása, az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit és világossá teszi a társadalom minden tagja számára, hogy Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma.” (…) „Az utóbbi évek tapasztalatai rámutattak arra, hogy egyre fiatalabb személyek csatlakoznak terrorszervezetekhez, ezért indokolt a módosítás. A módosítás nélkül előadódhatna az a helyzet, hogy a terrorcselekményt elkövető 12. életévét betöltött elkövető még abban az esetben sem lenne felelősségre vonható, ha több személyt megsebesített, avagy életüket kioltotta.”

Hamis az az állítás, hogy a gyerekek egyre erőszakosabbak – mondja a magyar jogrendszert kritizálva Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember.

¬ A büntethetőség korhatárának 2013-as leszállítás óta csaknem 7 ezer gyerek követett el valamilyen bűncselekményt, de csak 43-an kerültek bíróság elé, ahol viszont kivétel nélkül bűnösnek találták őket. Közülük 25-öt ítéltek javítóintézeti nevelésre büntetésül. Mit üzennek ezek a számok a gyerekbűnözésről?

Az emberek azért hiszik el, hogy a gyerekek egyre erőszakosabbak és egyre több bűncselekményt követnek el, mert ezt látják a médiában. A valóság az, hogy nem nő a bűnelkövető gyerekek száma, hanem csökken, ráadásul általában kisebb súlyú, vagyon elleni bűncselekményeket követnek el, jellemzően lopást, és nem személy elleni erőszakosat. 2012-ben a jogalkotók hamis narratívákkal kommunikáltak a gyerekkori bűnözésről, és kihasználták azt is, hogy az emberek nem tudják, mi lehet a vége egy gyerekkel szemben indult büntetőeljárásnak. Ha megkérdezünk egy átlagembert, hogy milyen büntetést érdemel az a 12 éves, aki elvette egy osztálytársa mobilját, miközben társai ott álltak körülöttük, valószínűleg nem gondol arra, hogy ezért akár két év javítóintézetet is lehet kapni. Néhány napja vizsgáztattam családjogi szakjogászokat, s volt egy negyvenéves ügyvéd, aki nem tudta, hogy mennyi a büntethetőség alsó korhatára. Ennyit arról, hogy egy átlagos gyerek vajon tudja-e, hogy ő 12 éves korában már büntethető.

¬ Valamiféle korhatárra mégis szükség van. Hol lenne a megfelelő?

A büntethetőség alsó korhatára országonként változik, és önmagában ez a szám nem is mond sokat. Igazából azt kell értékelni, hogy mi történik a gyerekkel, amikor felelősségre vonják. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága sem önmagában a 12 év miatt ítélte el a magyar rendszert és kérte a felülvizsgálatát, hanem amiatt, ami az ennyi idős gyerekekkel történhet. Az eljárás megbélyegzi őket, elvesztik az esélyüket a minőségi oktatásban való részvételre és a továbbtanulásra, ahogy az is komoly kockázat, hogy a javítóintézetekben újabb deviáns magatartásokat tanulnak.

¬ A beszámítási képességet elvben szakértők vizsgálják, s aki nem elég érett, az nem vonható felelősségre. Van olyan, amit valaki egy nappal a 12. születésnapja előtt még nem tud, de másnap már igen?

Nincs igazán végiggondolva, és a joggyakorlatban sincs kitalálva, hogy mit is jelent ennyi idősen a beszámítási képesség. Az Egyesült Államokban például vannak olyan precedens ítéletek, amelyek kimondják, hogy az életkor nem pusztán egy kronológiai tény, két egyidős gyereknek is lehet teljesen más az érettsége, a belátási képessége. Az egyénre szabott szankciók azért is fontosak ebben az életkorban, mert neurobiológiai kutatásokból tudjuk, hogy az autonómia (azaz hogy ki mennyire befolyásolható), a következmények mérlegelésének képessége és az impulzivitáskontroll nagyon eltérően alakulhat. Ezen a három területen egy 12–14 éves gyerek mindössze 40-50 százalékban „van készen”, majd csak 18–21 éves kor között éri el a 100 százalékos fejlettséget. Ha ezt is számba vesszük, akkor a magyar büntetőjogi rendszer különösen cinikusnak tűnhet.

¬ Lehet, hogy rossz a törvény, de talán mégis működik a védelmi rendszer, ha az utóbbi években 250 rabláson kapott gyerekkorúból csak 43 került bíróságra.

Többet kellene tudnunk az eljárásokról ahhoz, hogy ezeket a számokat jól tudjuk értelmezni. Kutatási adatok azt támasztják alá, hogy a rendszer erősen diszkriminál, a magasabb társadalmi státusú családok gyerekei általában jobb eséllyel kerülik ki a bíróság elé állítást. Ők azok, akiknek az ügyét elterelik, és náluk a jogkövetkezmény is enyhébb, például pártfogó felügyelet. Míg az alacsonyabb státusú családok gyerekei mennek a javítóintézetbe. Az ENSZ gyerekjogi egyezménye szerint nem is csak az a lényeges, hogy hány éves korban kezdi el működését az igazságszolgáltatás, hanem hogy az miben merül ki. Például: csak jogászok döntenek-e a gyerekkorúakról, vagy pszichológusok, pedagógusok, szociális munkások is?

¬ Ha a magyar kormány elfogadná az ENSZ ajánlását, és visszaemelné a büntethetőség alsó korhatárát, akkor mi változna?

A régi rendszer is vacak volt, csak attól volt jobb, hogy kevesebb gyerek került bele. Az állam nem vállalhatja azt a felelősséget, hogy akár csak egy gyerek életesélyét is jelentősen rontsa. Amit nem értenek Magyarországon: a bűnelkövető gyerek is elsősorban gyerek, és csak másodsorban bűnelkövető. Nem a gyerekeken kellene levernünk, hogy nincs megfelelő szociális ellátórendszer. Londonban például a rendőrség azért csinál kampányfilmet, hogy a fiatalok tudják, minek mi a következménye. Az, hogy bekerül-e a kés a zsebbe a péntek esti buli előtt, alapvetően meghatározza azt, hogy az este végén, betépve az illető elkövet-e valamit, vagy sem. A lányokat is figyelmeztetik például arra, hogy az ő szervezetük a fiúkénál nehezebben bontja le az alkoholt. Hiába vannak jó nemzetközi gyakorlatok, úgy tűnik, Magyarországon csak az számít, hogy a végén nyakon csapjuk a gyereket. Az is gond, hogy a valódi bűnmegelőzésre nagyon keveset fordítunk. Ma az az alapelv, hogy a bűnt megtorolni kell és nem megelőzni. Így nem csak az ő élete megy tönkre; ez nagyon sokba fog kerülni az államnak és mindannyiunknak is. ¬

1878: „A ki a bűntett vagy vétség elkövetésekor életkorának tizenkettedik évét meg nem haladta: bűnvád alá nem vonható (…) A ki akkor, midőn a bűntettet vagy vétséget elkövette, életkorának 12-ik évét már tulhaladta, de tizenhatodik évét még be nem töltötte, ha cselekménye bűnösségének felismerésére szükséges belátással nem birt, azon cselekményekért büntetés alá nem vehető. Az ilyen kiskoru azonban javitó-intézetbe való elhelyezésre itéltethetik, de abban életkora huszadik évén tul nem tartathatik.”

1950: „Nem büntethető, aki a bűntett elkövetésekor tizenkettedik életévét még nem töltötte be.”

1961 és 1978: „Nem büntethető, aki a cselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét még nem töltötte be.”