Thomas Mann: József és testvérei
Nagy az Isten állatkertje – csúszik ki a néző száján óhatatlanul, amikor a darab utolsó pillanataiban a gipszből vagy műanyagból készült oroszlán, puma, szarvas, víziló és más emlősök közt botladoznak a színpadon József és testvérei. Valamennyien valamiféle műparadicsomban botorkálnak, miközben Jákob a díszletház tetejéről próbálja elfogadni a felfoghatatlant, hogy fia mégis él. Nem tépték szét a vadak, mint hitte, hanem kiváló adottságait kihasználva, Isten segedelmével szép kis karriert futott be; Károli Gáspár szavaival a fáraó „fejedelemmé tevé őtet mind az egész Egyiptumnak földén”. Bruttó öt óra színpadi mese után József megbocsátja testvérei vétkeit, amelyeket ellene elkövettek, a néző pedig töpreng, a rendezői szeszély mondatja-e vele a veretes mondatokat vagy Thomas Mann. „Sose törődjetek vele, ami elmúlt, elmúlt. (…) a ti testvéretek nem Isten hőse és nem a szellemi üdvösség hírnöke, csak közgazda…” Természetesen a német író volt a tettes, a dramaturg és rendező Gáspár Ildikó és társa, a Katonából átruccant Ascher Tamás legfeljebb ráérzett arra, hogy manapság Budapesten, egy Örkény Istvánról elnevezett színházban ez biztos poén. Az. És olyan hosszú sora van a hasonlóknak, hogy szinte repül az idő. Bravúros, sőt elképesztő össztársulati teljesítményt jutalmazott a bemutatón dübörgő tapssal a közönség, miután elhangzottak Thomas Mann regényzáró szavai: „És így végződik a szép történet és istenkitalálás JÓZSEFRŐL ÉS TESTVÉREIRŐL.”
