Üldözöttből üldöző

A földkerekség egyik legmisztikusabb vallását hozta létre a IX. századi Szíriában az iraki származású Muhammad ibn Nuszair muszlim tanító, aki azt állította magáról, hogy a 11. imám hírnöke. Részben innen is származik a 12 imámot – tévedhetetlen szent embereket – tisztelő tizenkettes síitákhoz való társításuk. Az új hit követőit, a mai alavitákat kezdetben – alapítójuk után – nuszairistáknak hívták. Zoroasztriánus, föníciai, platóni és gnosztikus elemek mellett hisznek a hindu lélekvándorlásban, de a keresztény szentháromságban is. Csakhogy szerintük isten hét triumvirátusban manifesztálódott, először az ószövetségi Ádám, Ábel és Gábriel, utoljára pedig Mohamed, Ali és a próféta perzsa társa, Szalmán hármasában.

A muszlimok ellenségesen szemlélték ezt a vallási koktélt. Egyebek közt azért, mert nem tartja kötelezőnek az iszlám öt alapelvét, például a zarándoklatot vagy a mecsetbe járást. Megünnepel viszont számos keresztény ünnepet, így a karácsonyt is. Az önvédelem és a túlélés érdekében meghonosították a takija (leplezés) ősi hagyományát. Hitelveik sokszínűségét kihasználva a keresztes hadjáratok idején a keresztény aspektusaikat hangsúlyozták, az oszmán uralom alatt elkezdtek mecseteket építeni, a XX. században pedig az iráni hatás miatt a síita rokonságot emelték ki. A francia gyarmatosítók aggatták rájuk az alavita (Ali követői) elnevezést, ami az iszlámon belül egyfajta rehabilitációt jelentett: az őket eretneknek kikiáltó számos középkori fatva után 1936-ban a jeruzsálemi mufti muszlimokként ismerte el a szíriai lakosság 12 százalékát adó alavitákat. Az 1970-ben hatalomra jutott és a szíriai alavita rezsimet megteremtő néhai Háfez Asszad is igyekezett iszlamizálni a hitet szunnita szokások gyakorlásával. Családnevét pedig a diktátor már korábban Asszadra (oroszlán) változtatta, ezzel is jelezve, hogy véget vetett a rejtőzködés hagyományának.