Militáris para

A Kádár-kori Munkásőrség közvetlen pártirányítás alatt állt, az újoncok felvételéről érdemben a helyi pártbizottságok döntöttek. „A jelentkezők túlnyomó többsége a munkásság soraiból kerül ki” – hazudta 1957. március 13-án a Népszabadság. Valójában: akkoriban a „munkásőrségben majd ötvenszázalékos részvételükkel túlreprezentálták magukat az értelmiségiek, a párt-, az állami és a gazdasági vezetők, valamint az alkalmazottak” (HVG, 2001. február 3.). A Munkásőrség hivatásos tisztikarának döntő többsége pedig az akkoriban leszerelt pufajkások közül került ki.

A munkásőrök az 1960-as évek közepéig maguknál tarthatták a pisztolyukat, amiből rengeteg baleset, tragédia származott. A párthadsereg birtokában még 1989-ben is egy valódi ármádiának elegendő fegyver volt. A munkásőr bármikor bárkit igazoltathatott és bekísérhetett a rendőrségre. Kisebb, fegyvertelen csoportosulással szemben is használhatta a fegyverét, tüzet nyithatott, ha úgy vélte, hogy akadályozzák szolgálatának ellátásában. Fegyveres fellépésükre azonban soha nem volt szükség. Az állományt leginkább segédrendőrként, segédhatárőrként, segéd-katasztrófavédelmisként hasznosították. Az 1957. március 21-ei első alkalom után a munkásőrök az ünnepi felvonulások állandó biodíszletei lettek. Névadó ünnepségeket tartottak, árvákat és ipari tanulókat patronáltak, munkásőrfeleség-találkozókat rendeztek. A pártállami Országgyűlés 1989. október 20-án döntött a testület megszüntetéséről, mivel erre a „négyigenes népszavazás” miatt amúgy is rákényszerültek volna.