Jávorszky Béla Szilárd: Sebő 70

Először a köszönet, aztán a köszöntés. Vagy fordítva? Sebő Ferenc 70. születésnapja és az alkalomra időzített életrajzi kismonográfia mindenesetre mindkettőre alkalmas. Ma még felmérhetetlen annak tudományos, szellemi és – bármily lejáratott szó is mostanság – nemzeti hozadéka, amivel a zenész, versmegzenésítő, népzenekutató, táncházmozgalmár, tévé- és rádiószerkesztő (a felsorolás önkényesen berekesztve) hozzájárult a közös magyar kultúra újrafelfedezéséhez. Ha nem is egyedül (a névsor helyett álljon itt csupán a mindenképp megemlítendő zenésztárs, Halmos Béla és a néprajztudós patrónus, Martin György neve), de egy, még a szakmai közvélekedés szerint is feltámaszthatatlan, reprodukálhatatlan és megújíthatatlan műfajt támasztott fel és újított meg. Pedig csak annyi történt, hogy „követtük a szenvedélyünk diktálta utat” – igazít el a mostani kötet kulcsmondata. Szenvedélyük „rockzenei mércével mérhető érdeklődést” keltett, a táncházas koncertek bejáratánál tömött sorok kígyóztak, az 1970-es évekbeli „nagy generáció” ugyanúgy a sajátjának tekintette a muzsikájukat, a Sebő megzenésítette s énekelte József Attila-, Nagy László-, Weöres Sándor-verseket, mint az Illés, az Omega vagy a Metró együttesek számait. A nagypolitika pedig egyaránt gyanúsnak tartotta őket. Legfeljebb a bornírt stigma volt más: a rockosoknál a kozmopolitizmus, Sebőéknél a nacionalizmus. A szerzőként Jávorszky Béla Szilárd jegyezte biográfia először tekint végig szisztematikusan az életút állomásain. Mindez, s nem mellékesen a könyvhöz mellékelt cd meggyőzően bizonyítja: van mit köszönni a kerek évfordulós honfitársnak.