Egyre kevesebb abortusz: fordulat Budapesten
hvg-ténytár

Egyre kevesebb abortusz: fordulat Budapesten

Húsz-huszonöt éven belül Magyarország több körzetében véget érhetnek a terhességmegszakító műtétek, ha továbbra is az utóbbi években tapasztalt ütemben csökken az ilyen orvosi beavatkozások száma. Fejér, Vas, Hajdú-Bihar, Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyében száz élveszületésre újabban már csak feleannyi abortusz jut, mint a rendszerváltás idején. A művi vetélések gyakorisága a Kisalföldön még gyorsabb ütemben esett vissza az utóbbi negyedszázadban: Győr-Moson-Sopron megyében 1990-ben száz szüléssel párhuzamosan még 67 küretre került sor, tavalyelőtt viszont 24-re. A leginkább látványos fordulat azonban a fővárosban következett be. Budapesten a többpárti demokrácia helyrllításának esztendejében még 20,5 ezer terhességmegszakítást hajtottak végre az egészségügyi intézményekben, tavalyelőtt viszont már nem egészen 4,5 ezret. Közelebbről ez azt jelenti, hogy 100 csecsemő világra jöttével egyidejűleg 1990-ben még 105 abortuszt végeztek a fővárosban, 2015-ben viszont az élveszületésekhez képest már csak 28 százaléknyit regisztráltak.