Füstölgés

Még el sem ült a dízeles személyautók manipulálása körüli botrány, a német hatóságok már a kamionok fokozott ellenőrzésére készülnek. A gyanú az, hogy nagyon sokan nem használják az előírt adalék anyagot, hanem helyette elektronikusan becsapják a motort. Az adalék (az AdBlue néven forgalmazott karbamidoldat) nélkül viszont a dízelmotorok a kedvező besorolásukat meghazudtoló módon szennyezik a levegőt. Az erről szóló riportot néhány hete a német közszolgálati ZDF televízió sugározta, részben német kutatók mérései, részben riporterek lengyelországi és romániai oknyomozása alapján. A kis szerkezetek, az AdBlue-emulátorok könnyen beépíthetőek. A motor így hibajelzés és teljesítménycsökkenés nélkül működik, a tulajdonos pedig kocsinként évi 500–1000 eurót spórol, beleértve a környezetbarát kamionok kedvezőbb autópályadíját is. Nagy német fuvarozók nemigen engedhetik meg maguknak a kihágást, de könnyen megteszik ezt a keleti, leginkább bolgár és román cégek, amelyek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a németországi forgalomból. AdBlue-emulátorok az interneten is könnyen megrendelhetők, és ez önmagában nem szabálytalan, hiszen – mint egy magyar webshop oldalán is olvasható – „javasolják”, hogy a vevő csak akkor használja ezt a készüléket, ha kifogyott a folyadék, és nem talál töltőállomást. A ZDF riportjában közölt ijesztő környezetszennyezési adatokat több szakmabeli vitatja, és azt is felróják a tévének, hogy a felkért német szakértő mérése – autóra szerelt szondával követték a kamionokat – nem mérvadó. A jelenség azonban kétségkívül létezik, de eddig a hatóságok leginkább csak véletlenül bukkantak a manipuláció nyomára, mint például a ZDF által megörökített lengyelországi közúti ellenőrzés során (képünkön). Ezért kérte fel időközben a német gazdasági minisztérium az országos fuvarozási felügyeletet (BAG), hogy soron kívül lásson hozzá a kamionok ellenőrzéséhez.