DatAdat: Bajnai belevásárolt
Tőkeemelés révén 10 százalékos tulajdonrészt szerzett a DatAdat Professional Kft.-ben Bajnai Gordon volt miniszterelnök, aki vállalkozásán, az EBIT Consulting Kft.-n keresztül szállt be a cégbe. A 2016 decemberében alakult startup vállalkozás a közösségi média adatainak elemzésével és ezen alapuló innovatív üzleti szolgáltatások nyújtásával foglalkozik majd. A négy alapító közül ismertebb név Ficsor Ádámé (28,5 százalék), akivel Bajnai a kormányában is dolgozott rövid ideig (2009. áprilistól szeptemberig volt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter), illetve Dessewfy Tibor (28,2 százalék) szociológusé, az új médiumok társadalmi hatásainak kutatójáé, az ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpontjának igazgatójáé. „A közösségi média számos új lehetőséget nyit meg az üzleti felhasználók számára a hatékonyabb marketing, a humánerőforrás-gazdálkodás és a pénzügyi szolgáltatások területén. Ha beválik a számításunk, akkor idővel Kelet-Közép-Európa más országaiban is szeretnénk megjelenni” – közölte Ficsor, aki a cég ügyvezetője is. „Munkám döntő részét továbbra is külföldön végzem, így a cég stratégiai irányításában veszek részt” – vázolta a DatAdattal kapcsolatos üzleti ambícióit Bajnai.