Leszivárogtatás
Ha olyan bátor lennék, mint Szentesi Kálmán, aki felszólítást küldött az adóhatóságnak, hogy fizessék neki vissza a béréből levont adóját – mondván, azt az állam nem rendeltetésszerűen használta fel –, most az én kezem sem remegne meg a „bankba küld” gomb megnyomása előtt. Nem jelentős pénzről, mindössze arról az ötezer forintról van szó, amit ilyenkor, március idusa felé közeledve évente a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának át kell utalnom. Pedig sem tag nem vagyok, sem olyan szolgáltatást nem kértem és nem is kapok tőle, amire szükségem volna. De hát a törvény az törvény, s amit az első Orbán-kormány eltörölt (a kötelező kamarai tagságot), még súlyosabb formában hozta vissza a második. A kötelező kamarai hozzájárulás alól nincs kibúvó, ami egy olyan országban, ahol a vállalkozók zöme köztudottan nem jókedvéből, hanem kényszerből lett azzá, nyilvánvalóan nem egy szolgáltatás ellenértéke, hanem nettó sarc. Hálás is érte az én kamarám a kormánynak. Legalábbis ezt olvasom ki abból, amikor úton-útfélen szólni hallom őket pártunk és kormányunk vállalkozók érdekében tett erőfeszítéseit magasztalva.