Világ | 7 nap
Világ 7 nap
AMERIKAI BEUTAZÁSI TILALOM

Trump újra próbálkozik

Másodszor is nekifutott a szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, muszlim többségű országok állampolgáraira vonatkozó átmeneti beutazási tilalomnak Donald Trump amerikai elnök. A janr végi első rendeletét egy szövetségi fellebbviteli bíróság alkotmányellenesnek ítélte és elmeszelte. A mostani változat hét helyett hat országot tartalmaz, Irakot az Iszlám Állam elleni harc érdekeire hivatkozva, Jim Mattis védelmi miniszter kérésére levették a listáról. Az ezúttal nem rögtön, hanem csak felkészülési idő után, március 16-án életbe lépő és 90 napra szóló beutazási tilalom nem vonatkozik a már az USA területén lévőkre, illetve az állandó tartózkodási engedéllyel, úgynevezett zöldkártyával rendelkezőkre, ami a fellebbviteli bíróság egyik legfontosabb kifogása volt. A rendelet 120 napra felfüggeszti a menekültek beengedését is, és kimondja, hogy az USA a 2017-es pénzügyi évben a korábban Trump elődje, Barack Obama által javasolt 110 ezer helyett legfeljebb 50 ezret fogad be. Az ezúttal átgondoltabb megfogalmazás ellenére várható, hogy emberjogi szervezetek újra bíróságon támadják meg az intézkedést. Trump azzal is vihart kavart, hogy az egyik szombati Twitter-üzenetében azzal vádolta meg Obamát, hogy a tavaly novemberi elnökválasztás előtti hónapban elrendelte a Trump Towerben lévő otthona telefonvonalainak a lehallgatását. James Comey FBI-igazgató a hírek szerint az állítás cáfolatára kérte a Szövetségi Nyomozó Iroda felügyeletét ellátó igazságügy-minisztériumot.