Városképzavar

Már a Horthy-korszakban fantáziáltak felhőkarcolókról Budapesten, pedig az 1914-es építési szabályzat 25 méterben korlátozta az elérhető párkánymagasságot. Az első toronyháztervezők közé tartozott az elismert bérházépítő, Gregersen Hugó, aki 1928-ban – városrendezési pályázatokra – egyebek mellett a Rókus Kórház, illetve a Károly körút és a Király utca sarkán álló Orczy-ház helyére tervezett gigantikus épületeket – derül ki Jamrik Levente A Horthy-korszak meg nem épült felhőkarcolói című, a Falanszter blogon közzétett összefoglalójából. A 34 és 27 emeletes tornyok zömökségükkel (is) riasztották a kritikusokat, az utóbbi különösen azért, mert a „normann vártorony” mellett még a „Pest legízléstelenebb és legmonstruózusabb épületének” tartott Anker-ház is eltörpült volna. Helyére 1937-ben a Wälder Gyula tervezte Madách-házak kerültek.

Grandiózusabb tervvel állt elő az 1930-as nemzetközi építészeti kiállításon Kismarty-Lechner Jenő, Lechner Ödön unokaöccse, aki a pesti Duna-partra, az Erzsébet híd és a Ferenc József (ma: Szabadság) híd közötti szakaszra egy 530 méter hosszú, egybefüggő épületegyüttest rajzolt. Középpontjába helyezte el a 130 méter magas, komor „Magyar Történelem Tornyát”, benne az 1000 esztendő névtelen hőseinek szentelt kriptával és egy panteonszerű centrális kupolacsarnokkal.

A főváros vezetése több ízben is kacérkodott azzal, hogy a városházát fölfelé bővítsék. Az 1939 nyarán, a második világháború kitörése előtti hetekben a „Központi Városháza kibővítése és üzemi székházak építése” ügyében kiírt pályázaton a 42 jelentkező közül többen is toronyszerű irodaépületek tervével rukkoltak elő. A nyertesek – Kertész K. Róbert és Weichinger Károly – például a Deák téri evangélikus templom helyére gondoltak egy 30 emeletes, keskenyedő négyszög alakú óratornyot, míg a második Wälder a Madách-házak modorában épülő, 100 méteres felhőkarcolót javasolt. A terveket a háború elsodorta.

A Rákosi-érában a Budapest általános rendezési tervét tárgyaló építészvita során került elő a toronyházak kérdése – tudható meg Prakfalvi Endre Az 1953-as városépítészeti vita című, a Budapesti Negyed folyóiratban megjelent tanulmányából. A Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (Buváti) és a 12 meghívott építész közös koncepciója szerint „a Főtéren álló kultúrpalota alkotja a kiemelkedő épületek, a magasházak rendszerének centrumát, amelyeket a Marx téren, azután a Sztálin híd pesti hídfőjénél, a Petőfi híd pesti és budai hídfőjénél lehet elhelyezni”. A szóban forgó – a sugárutak és a körutak metszéspontjaiba javasolt – épületek a moszkvai piramisszerű, behemót sztálinista felhőkarcolókat idézték volna, mivel ezek az épületformák tükrözik vissza úgymond a kommunizmus optimizmusát, fokozatos, céltudatos előrehaladását. A grandiózus tervek 1956 elején, gazdasági okokból, lekerültek a napirendről. ¬