Nyitások,zárások

Ne merészelj olyan lenni, mint az apád. Ne higgy vakon senkinek. Ő most nincs itt, elvitték, neki más bácsik tesznek fel kérdéseket – ezek a sráckor első megrázó tapasztalatai, a felnőttek válaszai. „Vadászok vagyunk mindannyian” – mondja a fontos pozícióban szolgáló nagyapa, de még árulkodóbb a nagymama rejtélyes fintora. Ilyen országban élünk, ez van, lesz ez még máshogy is. Dragomán György 2005-ben megjelent második regénye, A fehér király 30 nyelven olvasható, most pedig a magyar mozikban is látható a négy ország koprodukciójában készült film.

A két rendező, Jörg Tittel és Alex Helfrecht ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ, mint a regény. Mi várható még el egy fiútól, akitől elvették az apját, de azt ígérik: ha eljön az ideje, visszaadják. Mit tehet a tizenéves Dzsátá, aki mindenféle örömöt, titkot, romlást, árulást lát maga körül? Dragomán a ceausescui Romániában felnövésre ítélt fiú szemszögéből írta meg a történetet. A film időtlen, nem nevez meg konkrét helyszínt, jelezve, hogy ilyen bárkivel, bármikor és bárhol megeshet. Dragomán az erdélyi mágikus próza eszközeivel, a mesevilág és a valóság természetes keveredésével él, a filmváltozat a negatív utópiák nyomasztó szürke tereit elborító megalomán szobrokkal, zászlókkal, a plakátokra, táblákra írt üzenetekkel. A regény gazdagabb, árnyaltabb. A film – kiváló színészekkel, köztük Jonathan Pryce-szal – a maga szerény eszközeivel mutatja be, hogy két, fiúknak való dolog van: a futball és a haza védelme. ¬