VU’ 50 – A banán újratervezése

A fűben heherésző, salátaleveleken élő, esőtűrő hippikkel szemben a New Yorkban rejtőzködő művészközösségek a méregből merítették életenergiájukat. A vadságot, a testet és a lelket brutális próbának alárendelő új vallásnak a Velvet Underground volt a legfontosabb közvetítője. Az ötven éve megjelent The Velvet Underground & Nico című album 11 dalát Andy Warhol producerkedésével, 8 óra alatt vették fel. A gitáros-énekes Lou Reed írta a sérülékenységről, a vad szerelmi játékok természetességéről szóló szabad asszociációs verseket, John Cale, Maureen Tucker és Sterling Morrison adta a súlyos, belassult kíséretet, és három számban énekelt dermedt közömbösséggel a harmincas évek dekadens kabarévilágát megjelenítő német Nico. Az emblematikus dalokat (Venus in Furs, I’m Waiting for the Man, Femme Fatale, All Tomorrow’s Parties, Sunday Morning) tartalmazó lemez első példányainak borítójára Warhol egy meghámozható banánt tervezett, és ezzel a szexuális allúziókat rejtő, egymondatos használati utasítással látta el: Hámozd ki, és élvezd!