Balázs Ádám

Portré

2017. március 9.

reviczky zsolt

Balázs Ádám

zeneszerző

„Konzervatív zenei nevelésben részesültem: 13 éves koromig szinte nem hallgattam mást, csak Csajkovszkijt, Puccinit és Beethovent” – idézi fel pályaválasztásának gyökereit Enyedi Ildikó Arany Medve díjas, Testről és lélekről című filmjének, valamint Deák Kristóf Oscar-nyertes Mindenkijének 43 éves zeneszerzője. Egykeként nőtt fel, kiskorától zongorázni tanult, ám zenetanár-karvezető édesanyja és Erkel-díjas zeneszerző édesapja, Balázs Árpád sokáig arra ösztönözték, hogy szerezzen valami „rendes” diplomát is. „Rebellis kamaszként úgy döntöttem, tényleg nem akarok zenével foglalkozni. Elkezdtem inkább ezerrel kick-boxolni.” Pár év múlva, az után talált vissza a zenéhez, hogy édesapja Olaszországban vásárolt neki két kazettát: egy Best of Chicagót és egy Elton John-válogatást. Elton John zenéje improvizálásra ihlette: „Rájöttem, hogy sokkal érdekesebb, ha nem a kotta alapján, hanem érzésből játszom.” Párhuzamosan végezte el a konzervatóriumot és az ELTE angol–amerikanisztika szakát, ez utóbbin egy időre ott maradt a dzsessz és az amerikai társadalom viszonyáról oktatni. „Aztán ugrottam egy nagy fejest: irány Amerika.” New Yorkban eleinte fizikai munkákat vállalt, hogy egy kis stúdióra összegyűjtse a pénzt. Egy operaétteremben pincérként dolgozott, ott ismerkedett meg az HBO producerasszisztensével, aki meghallgatta a zenéjét – akkortól sorra jöttek a megbízások. Később Los Angelesbe költözött, ahol számos hollywoodi produkcióhoz szerzett zenét. 2010-ben tért vissza Magyarországra, 2014 óta a Zeneakadémián tanít.

Két kislánya New Yorkban született, ők ma 11 és 13 évesek. Néhány éve elvált, de „harmonikus kapcsolatban maradtunk, egyetértésben neveljük a lányainkat”. Új párjával egy II. kerületi kertes házban „kutyával, macskával, alkotói környezetben” él.

¬ Édesapja Bodzavirág című kórusművét komponálta bele a Mindenki zárójelenetébe. Ezt tekinthetjük tisztelgésnek az apai életmű előtt?

Valójában nem volt ennyire előre tervezett. Deák Kristóf rendezővel együtt építettük fel a film zenei struktúráját azokból a kórusművekből, amiket választott és amiket ajánlottam neki. Sokáig nem találtuk a megfelelő művet a film utolsó, katartikus jelenetéhez. Akkor jutott eszembe ez a gyerekkórusdarab. Kicsit megijedtem, amikor Kristóf kitalálta, hogy 80 éves édesapámat meg kell kérnünk, hogy írja át. De igazából csak annyi módosításra volt szükség, hogy szólóval induljon a dal. A végéhez már én hangszereltem egy finom vonós textúrát, ami kicsit érzelmesebbé teszi. Mondhatnám, filmzenésítettem vagy „hollywoodiasítottam” a dalt.