Elhunyt Kovács András – Rendszerhibák

Hogyan lesz a pszichológia és a szociológia iránt is érdeklő fiatalemberből filmrendező? A múlt héten, 92 éves korában elhunyt, az erdélyi Kide településen született Kovács András a Bán Frigyes, Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Makk Károly fémjelezte magyar rendezői nagy generációhoz tartozott. Már kilencévesen arról álmodott, hogy filmrendező lesz, ám veszélyes kerülő utakon ért célba, amikor barátjával 1944-ben Magyarországra szökött. Miután a filmgyártás romokban hevert, visszatért a második szülőhelyeként emlegetett Kolozsvárra, majd az egyetemi évek után ismét Budapestre jött, itt végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Dramaturg és asszisztens volt, majd 1960-ban megrendezhette első filmjét, a Záport. Pályafutása során a Kossuth- és kétszeres Balázs Béla-díjas művész több emlékezetes és komoly diskurzust elindító filmet – A vörös grófnő, Staféta és Bekötött szemmel – készített.