Vélemény
A nagy hálapénz-svindli
Mielőtt apám meghalt, közel fél évet csináltunk vele végig a jó hírű budai kórházban úgy, hogy az intézmény minden elképzelhetőt megtett mihamarabbi utolsó útjára kíséréséért. Rövid út vezetett a kezdeti félrediagnosztizálástól a leukémiás beteg alig leplezett leírásáig. Az apró figyelmetlenségek és gondatlanságok szervezett, intézményes közönnyé álltak össze: nem mindig kapta meg a tálkájába a gyógyszerét, volt, hogy éjjel elesett, és órákig feküdt a nővérek által nem látogatott folyosón, és bármit mondtak neki, az valamiért úgy hangzott, hogy „önnek már úgyis mindegy”. De miután távozott közülünk, azért az orvosok és a nővérek csak elfogadták anyám borítékját, amit azért adott, mert így illik.