Kőszeg Ferenc
Vélemény

Évelő vita

11-072-01.tif
Kőszeg Ferenc

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának 2009 végén 3888,22 folyóméter, azaz kis híján négy kilométernyi állambiztonsági irat volt a birtokában. Az egykori NDK állambiztonsági szolgálatának aktáit őrző hivatal berlini központjának és tizenkét vidéki kirendeltségének iratanyaga ezzel szemben 132 folyókilométer, azaz a magyar iratállomány 27-szerese. Mégis a német törvény, amely a megfigyelteknek, továbbá a tudományos kutatóknak és a sajtónak felkínálta a lehetőséget, hogy megismerjék az aktákat, viszont a tetteseket, azaz a Stasi tisztjeit és hálózati személyeit eltiltotta a közszolgálattól, már 1991 decemberében hatályba lépett, és két módosítással azóta is működik. Ez annak köszönhető, hogy az NDK-ban a polgárjogi ellenzék a fő ellenségének mindig is a mindenható Stasit látta, az iratok sorsa pedig sosem vált pártpolitikai csatározások tárgyává.