Fejjelaláfelé
Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva a két lába közt hátratekinteni. Örkény István e sajátos nézőpont felvételére kérte ikonikus egypercesében olvasóit, hogy megértsék, mi is az a groteszk. Íme, a világ fejtetőre állt. Benne a söntésben fejjel aláfelé dülöngélő vendég kezében a sör: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár alja. Ezzel a szemlélettel érdemes olvasni címlapsztorinkat is a nagy sörháborúról, amelynek csak a felső, egyben legszürreálisabb rétege az önkényuralmi jelképek, konkrétan a Heineken ötágú vörös csillagának használatát börtönbüntetéssel fenyegető törvénytervezet. Középen ott az Igazi Csíki Sör, amely a kormány kommunikációjában a multival harcoló kis szereplőket jeleníti meg, s amelyek védelmére hivatkozva a teljes sörpiacot újra akarják szabályozni. Az már csak hab a sörön, pontosabban alatta, hogy a kicsik között megtaláltuk Matolcsy Ádámot, a jegybankelnök fiát is, aki nemrég megszerzett balatonakarattyai földjét éppen sörfőzdeépítésre adja bérbe.