Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
STRASBOURGI ELMARASZTALÁS

Zárva tartás

A magyar hatóságok az emberi jogok európai egyezményét megsértve tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén, visszaküldésükkel pedig azt kockáztatták, hogy az érintettek embertelen bánásmódnak lesznek kitéve – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A strasbourgi ítélet értelmében Magyarországnak fejenként 18 705 euró (mintegy 5,8 mill forint) kártérítést kell fizetnie a panaszosoknak. Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó szerint az ítélet ellen fellebbeznek, mivel a magyar eljárás szabályos volt, a Szerbba küldésről pedig úgy született döntés, hogy a hatóságok meggyőződtek arról, biztonságos harmadik országról van szó. Azt is felrótta, hogy a két bangladesi panaszost a Magyar Helsinki Bizottság képviselte. A múlt héten újraválasztott Áder János államfő közben első intézkedésével aláírta a határzár-szigorításra vonatkozó, nemzetközi bírálatok kereszttüzében álló törvényt. Ennek értelmében a menekülteket a határokon konténerekben szállásolják el ügyük elbírálásáig. Idén eddig 13 ember kapott menekült-, 36 oltalmazotti, öt pedig befogadotti státust.