Portugál–magyar szkander:
döntetlenhez közeli erőviszonyok
Fél évszázaddal ezelőtt az akkor még gyarmatbirodalmi központnak számító Portugália Európa egyik legszegényebb állama volt, szegényebb a világháborúkban vesztes Magyarországnál is. Az egy főre jutó GDP 1967-ben a „luzitánoknál” 4481, idehaza pedig 4894 USA-dollárnak felelt meg, akkori árakkal számolva. 1970-ben fordult a kocka, az ezredforduló tájékán pedig Lisszabon közel ötven százalékkal jobban állt, mint Budapest – már ami a bruttó hazai termék nagyságát illeti. A legfrissebb adatok ugyanakkor arról árulkodnak, hogy gazdasági teljesítményét tekintve Magyarország ismét egyre inkább közelít az ibériai köztársasághoz. Tavalyelőtt az egy főre jutó GDP idehaza (26,2 ezer dollár) már csak 6 százalékkal maradt el a hasonló portugál mutatótól (27,8 ezer dollár). Ha az utóbbi évek tendenciái folytatódnak, a régebbi EU-államok közül Portugália lehet az egyik olyan ország, amelyiket (a görögök mellett) utoléri Magyarország, legalábbis gazdasági teljesítőképessége alapján.