Világ | 7 nap
Világ 7 nap
TRUMP ÉS RYAN KUDARCA

Egészségügyi bukta

Percekkel a szavazás előtt visszavonta a múlt pénteken az amerikai egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslatot Paul Ryan, a washingtoni képviselőház republikánus elnöke, mert az elfogadáshoz nem lett volna meg a többség. Így szavai szerint „a belátható jövőben” életben marad a demokrata Barack Obama elnök által 2010-ben elfogadtatott reform, ami 20 mill amerikait vont be az ellátásba. Donald Trump republikánus elnök és Ryan kezdettől fogva első számú törvényhozási céljának nevezte az úgynevezett Obamacare felülírását, így közös a kudarcuk. A nagyobbat mégis a házelnök bukta, aki a republikánusok emblematikus törekvéséhez nem tudta megnyerni a 435 fős képviselőházban 237 fős többséggel rendelkező frakcjuk teljes támogatását, míg a demokraták egy emberként álltak ki az átalakítással szemben. A törvényjavaslat vesztét az okozta, hogy a republikánusok mintegy 30 fős, Freedom Caucus nevű konzervatív csoportja nem tartotta elég radikálisnak az intézkedést, ami, ha az lett volna, a mérsékeltek támogatását veszítette volna el. Ryan következő célja az adótörvény reformja – elsősorban a kulcsok csökkentése, amit az üzleti világ vár –, de ehhez még nehezebb lesz konszenzust teremteni a republikánusok között. A kihívás nagyságára jellemző, hogy legutóbb a republikánus George W. Bush elnök tudott 2001-ben és 2003-ban adócsökkentést elérni, a most tervezett átfogó átalakításhoz hasonlóra pedig 1986-ban, Ronald Reagan idején volt példa.