Most kell kihasználni a lehetőséget, mert belátható időn belül nem lesz állami támogatás a kis- és közepes vállalkozások innovációs terveinek megvalósításához.
Az Albacomp székesfehérvári innovációs központja. Pénzecskegyorsító
Fazekas Istvan
Brüsszel aFidesz-voksokért
Éves fizetésének akár a kétszeresét is megkeresheti egy-egy pályázati ügyintéző, ha munkájával hozzájárul, hogy még a választások előtt kifizessék az uniós pénzeket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János az egy év múlva esedékes voksolást nem említette ugyan, de azt határozottan mondta, hogy 12–24 havi bónuszt is hajlandók kifizetni az uniós források mielőbbi kifizetése érdekében. Ez idén legalább 2200 milliárd forintot jelent. Ennyit még az előző fejlesztési ciklus véghajrájában, 2015-ben sem sikerült folyósítani. Igaz, akkor csak 3–8 havi bónusszal ösztönözték az államigazgatásban dolgozókat. Az ügyintézés lassúságát jelzi az is, hogy habár a rendkívül kedvező, nulla százalékkal kamatozó vállalkozásfejlesztési hitelekre olyan sok igény érkezett, hogy már le is kellett zárni a pályázatot, január végéig mégis csak a 10 százalékát tudták kifizetni a 70 milliárd forintnak, holott a pályázatot már tavaly májusban meghirdették.
Így már csak úgynevezett kombinált hitelek maradtak a pályázati kiírásokban, amelyekkel részben az innovációt, részben pedig az informatikai, illetve az élelmiszeripari fejlesztéseket lehet finanszírozni. Az információs és kommunikációs technológiák ágazatában a mikro-, kis- és közepes vállalkozások 2 és 40 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást, valamint 2,5 és 50 millió forint közötti, kedvezményes kamatozású kölcsönt nyerhetnek el. A hitel futamideje legfeljebb 8 év, a kamata pedig mindössze egy százalék. Az élelmiszeriparban ugyanekkora kamatteher mellett akár 15 év is lehet a futamidő. Ebben az ágazatban a vállalkozások 50 és 750 millió forint között igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást, míg a kölcsön összege 50 millió és 2 milliárd forint között lehet. Az informatikai keret több mint 57,5 milliárd forint, az élelmiszeriparé pedig 100 milliárd, ám a szakemberek a tetemes summa ellenére arra számítanak, hogy szeptemberre ez a pénz is elfogy.