Előreaputyiniúton

Egy a tábor
„Ha újra hatalomra kerülök, harcolni fogok Macedónia sorostalanításáért” – ígérte meg a közelmúltban Nikola Gruevszki egykori macedón kormányfő, aki évek óta azzal vádolja Soros Györgyöt, hogy azért pénzeli a helyi civil szervezeteket, hogy azok megdöntsék a demokratikusan megválasztott szkopjei kormányt.


Atrumpistákmumusa

A republikánusok soha nem szívelték a demokraták és a liberálisok ügyei mellett elkötelezett Soros Györgyöt, ám nem estek neki olyan vehemenciával, mint a Donald Trump uszályában a hatalom környékén feltűnt alternatív jobboldal (alt-right) személyiségei. Cseppben a tengerként a szólásszabadságnak a Soros által fizetett bértüntetők fölötti győzelmeként ünnepelte például múlt szombaton Corey Stewart, hogy a virginiai Harrisonburgban húsz támogató és tíz tiltakozó előtt meg tudta tartani a kampánybeszédét. Stewart a republikánus kormányzójelölti posztra hajt, és tavaly Donald Trump virginiai kampánycsapatának az elnöke volt (az állam elektorait Hillary Clinton nyerte). Nemcsak ő, hanem a nála sokkal fontosabb pozícióban lévő Sean Spicer fehér házi szóvivő is utalt arra, hogy az országos hálózatba szerveződött úgynevezett Indivisible csoportokat – amelyek aktivistái republikánus gyűléseket zavarnak meg – Soros pénzeli és buszoztatja. Bár Michael Vachon, a magyar származású milliárdos szóvivője cáfolta az állítást, egy közvélemény-kutatás szerint a Trump-szavazók 73 százaléka meg van győződve arról, hogy az elnök elleni tüntetők Soros köpönyegéből bújtak ki.
Soros nem leplezi, hogy Trumpot veszélyesnek tartja az amerikai demokráciára: az idei davosi Világgazdasági Fórum idején adott vacsoráján úgy vélte, a New York-i ingatlanmágnásból diktátor lenne, ha tudná, hogy megteheti. Ezt azonban – folytatta – az USA erős demokratikus intézményei megakadályozzák. Soros 2004 óta dollármilliókkal támogatta a demokrata jelöltek kampányait, Open Society alapítványain keresztül pedig bőségesen áldozott liberális célokra. A tavalyi választásokon arra fordított milliókat, hogy – például Arizonában, Floridában, Mississippiben és Missouriban – olyan államügyészjelöltek nyerjenek, akik ellenzik a halálbüntetést, s nem sújtanának le a törvény teljes szigorával a nem erőszakos bűnelkövetőkre, különösen a társadalomra veszélytelen marihuánafogyasztókra. A múlt hónapban Soros a The New York Timesban írt véleményében társította Trump bevándorlóellenes kampányát azzal, hogy az USA-ban növekszik a gyűlölet.
A konzervatív Fox News hírtévében is rendszeresen célkeresztbe kerül Soros. A csatorna arcának számító Bill O’Reilly például a fősodorba tartozó média által elhallgatott történetnek minősítette, hogy a januári Trump-ellenes washingtoni női tüntetést – az elnök beiktatásának másnapján – „szélsőbaloldali csoportok” szervezték, amelyek a „liberális aktivista” Sorostól kapták a dollármilliókat. Hasonló sztorikat közöl rendszeresen a fehér házi főstratégává előléptetett Stephen Bannon által korábban irányított Bretbart News alt-right véleményportál. Valóságos globalista összeesküvés-elméletet kerekít Soros személye köré a szélsőjobboldali Alex Jones Infowars nevű online médiabirodalma, amelynek vendégeként Trump tavaly nem fukarkodott a házigazda dicséretével.
Több kemény kritikát jelentetett meg Sorosról a The New York Observer is, amelynek tulajdonosa 2006 óta Jared Kushner, Trump veje. Dana Milbank, a The Washington Post kolumnistája pedig a korábbi utalásokon túli nyílt antiszemitizmust látott abban, hogy Trump kampányának egyik záró tévéreklámjában tavaly novemberben három prominens zsidóval illusztrálták a Hillary Clintonnal egy gyékényen áruló, nem az amerikaiak érdekeit néző globalistákat. Soros mellett Janet Yellennel, az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed elnökével és Lloyd Blankfeinnel, a Goldman Sachs befektetési bank első emberével. ¬