Nem mindegy, hogy milyen hálót milyen vízbe merítünk, mert ha erre nem figyelünk, nem lesz sikeres vagy nem lesz kifizetődő a „halászat”. A betegségek szűréséről is hasonló tudományos alapvetéseket követ fél évszázada a WHO. Néhány ezek közül:
¬ Csak olyan betegséget érdemes célba venni, amely nagy tömegeket érint (emlődaganat, tüdőrák, magas vérnyomás, diabétesz).
¬ A módszer legyen egyszerű, könnyen kivitelezhető, ne okozzon fájdalmat, kellemetlenséget.
¬ A módszer legyen érzékeny, azaz ismerje fel a keresett betegséget, ugyanakkor legyen kellően specifikus, azaz ne találjon például rákot ott, ahol nincs. 100 százalékos érzékenységű teszt azonban nem létezik, a módszerek 50–95 százalékosak.
¬ A lassan, éveken át tünetmentesen fejlődő, ugyanakkor vizsgálatokkal (röntgen, citológia, labor) felismerhető daganatokat érdemes 2–5 évente szűrni. A gyorsan, néhány hónap alatt kialakuló daganat (például tüdőrák) viszont „átesik a háló lyukán”, hiszen még az évenkénti szűrések között is megjelenhet a betegség.
¬ Hiába lenne érzékeny módszer a szűrésre, ha a túlélés esélyét az sem befolyásolja, hogy a tünetek megjelenése előtt felfedezik a kórt.
¬ Nem csak az egyes embereknek kell tájékozott döntést hozniuk – az előny és a kockázat figyelembevételével –, hogy élnek-e a szűrés lehetőségével. Mérlegelniük kell a politikai döntéshozóknak is: mennyi pénzbe kerül egy népegészségügyi szűrés, mekkora egészségnyereséget hoz, és ezek a kiadások miként viszonyulnak más egészségvédő módszereknek, például az egészségtudatosság fejlesztésének vagy a légszennyezés csökkentésének költségéhez.
